Emlékszem, hogy amikor a félig kínai származású Liu testvérek sportsikereik miatt nemzeti hősök lettek, rögtön minden félkegyelmű szalonpolgár a „rasszistáknak” üzengetett, hogy „lám, nem kell ahhoz magyarnak lenni, hogy öregbítsék az ország hírnevét”, rosszabb esetben pedig elővették a „magyarabbak a magyarnál” kártyát, amelynél kevés dolgot rühellek jobban, kontextustól teljesen függetlenül. Kína esetében persze a liberálisok részéről is őrült dilemma, hogyan kell reagálni, mert előbbi út bármely csábító is, Kína mégsem a szívük csücske. Mindegy is, a magyar sportsikerek öregbítése óta sok víz lefolyt azon a bizonyos folyón, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang pedig úgy váltott országot tavaly év végén, mint ahogy mások alsónadrágot szoktak.
Ennek pontos részletei mindmáig ködösek, így adja magát a helyzet, hogy felüljünk a „vér nem válik vízzé” vonatra, lehet, hogy nem is tévednénk vele túlságosan nagyot. Egyetlen okból nem teszem meg, jelen esetben azért, mert sok minden más mellett az sem tisztázott, milyen állapotok uralkodtak a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) háza táján, mennyire volt lehetőségük kibontakozni és fejlődni magyar színekben. Ha ez nem megy ugyanis, akkor megette a fene az egészet, és érthető, ha olyan helyen próbálnak szerencsét, ahol nagyobb esélyük van erre.
Az viszont vitán felül áll, hogy egy vegyes származású egyén örökké őrlődni fog a „két kapu” között, hosszadalmas asszimiláció eredménye csupán, hogy ez az őrlődés alábbhagyjon (már amelyik rassznál alábbhagy, gondolom, nem kell példákat hozni a Közel-Keletről). Ez persze az élet több területén – így a sportban is – bizonyos lehetőségekkel is kecsegtet, a Liu testvérek pedig éltek vele. Ez van. Az pedig már a MOKSZ gyengesége, hogy még pénzt sem követeltek tőlük.
Azonban most fordult a kocka, a „jó kommunista” Kínában akkor sem fenékig tejfel az élet, ha ünnepelt sportoló vagy. Liuékat ugyanis nem nevezték a héten kezdődő dél-koreai rövidpályás gyorskorcsolya-vb-re, sőt, őszig valószínűleg versenyezni sem fognak. Elméletileg „adminisztrációs hiba” áll a háttérben, de a tapasztaltabbak tudhatják, hogy ez egy tipikusan kommunista, „nem osztogatnak, hanem fosztogatnak” szintű maszatolás abban az esetben, ha valamiről nem akarnak bővebb felvilágosodást adni.
Az országváltással kapcsolatban amúgy nagyon jól öregedő címmel jelent meg egy összefoglaló a portálunkon is. A „ha a Liu fivérek Magyarországot elhagyják most a pénzért, később Kínával is megtehetik ugyanezt" kijelentés még csak nem is magyarok száját hagyta el, hanem kínai kommentelők írták egy, a Liu fivérek váltásával kapcsolatos kínai cikk alá. A dolog, mint már írtam, korántsem biztos, hogy ilyen egyszerű, de a felvetés jogos, sőt, éles ítélőképességre vall, ha ezt ilyen összefüggésben is képes valaki átlátni.
A hirtelen történt, ködös háttérrel rendelkező országváltásokat amúgy sem különösebben szokta tolerálni a közönség, a sport az élet egy olyan szegmense, ahol sokat számít a nemzeti hovatartozás (mondjuk már, ahol, a magyar labdarúgó NB I-ben elég sok a fekete), vagy a hazaszeretet, egy-egy váltás pedig erősen belerondít a képbe, sőt, ahogy a mellékelt ábra mutatja, a fogadó fél is bizalmatlan lehet az újonnan érkezőkkel szemben, mint ahogy az árulókat is csak hasznosnak tartják, szeretetre méltónak nem.
Mindezekkel együtt is úgy gondolom, hogy békeidőben joga van távozni valakinek, ha akar, és azt mocskolódás nélkül képes megtenni, ahhoz pedig túl szövevényes és titokzatos az ügy, hogy árulónak lehessen bélyegezni Liuékat. Ám a nem várt következményekkel és lehetséges problémákkal is annak kell szembenézni és elviselni azokat, aki az első lépést megtette.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
