Két migráns meghalt, tíz pedig megsérült

Két afganisztáni migráns meghalt, tíz másik pedig – köztük hat gyermek – megsérült csütörtök hajnalban a dél-szerbiai Nist Belgráddal összekötő autópályán, miután az őket szállító autó nekicsapódott a védőkorlátnak, és felborult – közölte a szerb belügyminisztérium.

A személygépkocsiban a sofőrön kívül még 14-en voltak. A vezető a baleset után elmenekült. A sérülteket kórházba vitték. Több ember állapota életveszélyes.

Hírdetés

A szerb közszolgálati televíziónak (RTS) az egyik sérült a kórházban azt mondta, a sofőr korábban alkoholt ivott, és túl gyorsan ment, hiába figyelmeztették utasai a veszélyre.

2015 óta több mint egymillió ember érkezett Európába a menekültáradattal. Márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat az átutazni akaró menedékkérők előtt, így sokan embercsempészek segítségével igyekeznek az Európai Unió országaiba jutni. A bűnözők fejenként 800-1300 eurót kérnek utasaiktól, egy-egy fuvarba pedig 15-16 embert is bezsúfolnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »