Két külön világ

Két külön világ

Az élet időnként furcsán alakítja történéseit. De alkalmat enged arra, mindenki megragadja azokat az értékeket, melyek számára fontosak. A napokban két külön világ határvonalai váltak újra hangsúlyosabbá, jól láthatóbbá. Mert tekintsünk most már túl az önkormányzati választások rideg számain és százalékain, Karácsony Gergely, Budapest új főpolgármestere, aki még hivatalba lépése előtt fontosnak tartotta leszögezni, a természetellenes fajtalankodók menetén a forró nyári szél lengeti majd a szivárványos zászlót a városháza erkélyén, egy másik szimbolikus ügyben is kitette az irányjelzőt.

Lenácizta Wass Albertet. A „nácizásról” természetesen ma már tudjuk, távolról sem azt jelenti, az illető valóban az volt. Ugyan. A baloldal számára minden, ami kicsit is magyar, mindaz, ami a nemzet összetartozását hivatott szolgálni, üldözendő, káros, meghaladott. Erről szólt e kijelentés is.

A sors furcsa fanyar fintora viszont éppen az, tette ezt majdnem napra pontosan egy olyan évfordulón, ami a Kárpát-medencei magyarság életében igen fontos, kiemeltképp székely testvéreink esetében. Mert 1848. október 16-án Agyagfalván gyűlt össze 60 ezer székely ember, hogy hitet tegyen. A fogadalom arról szólt, hogy hűséget esküdtek a magyar nemzet egységét megtestesítő királynak és kormánynak, a magyar nemzet szerves részeként tekintenek magukra. De ez a vállalás ma is érvényes. Hosszú évek küzdelmei után éppen most, 2019-ben sikerült elérniük, amit már 100 éve tűztek ki célul, hogy Agyafalván létesüljön az akkori események tiszteletére egy emlékház.

Wass Albert, mint erdélyi író, ezer szállal, szívével és lelkével kötődik ehhez a földhöz, írói zsenialitása abban áll, az erdélyi magyarság lelkének minden apró rezdülését képes volt magasirodalmi formába öntetni. De Karácsony szerint ő egy „náci”. Ha pedig egy liberális vagy baloldali azt állítja, akkor további érvek és tények már nem szükségesek.

Szokás mondani, kibújik a szög a zsákból. Az Azonnali.hu liberális portálon Techet Péter tolla alól viszont egy olyan mondat jött ki a székely-magyar összetartozás napján, ahol nemcsak hogy kibújt a szög, de cafatok sem maradtak abból a képzeletbeli zsákból.

Hírdetés

Ez ugyanis az ő véleménye:

„Ezt amúgy köldöknézésnek vagy maszturbációnak is lehet hívni – végül is a trianonsirámos összetartozósdi is erről szól.”

Nos hát, így állunk. Mondhatnánk, az ég kék, a fű zöld, a liberális pedig nemzetellenes. De az újdonsült főpolgármester arra azért ne vegyen mérget, hogy kihúzza a homokos zászló egy hétig…

Lantos János – Kuruc.info

Fáziskésés

Kari Geri már első megszólalásai egyikében fontosnak tartotta nácinak nevezni Wass Albertet

Lehet előválasztani: minden ballib jelölt emlékművet állítana a "romagyilkosságok" áldozatainak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »