Tömeges halpusztulás borzolja a kedélyeket a Sárszentmihályi-tározón: több száz kiló süllő, csuka, balin és keszeg, és később 300 amur teteme sodródott a partra az elmúlt napokban.
Ahogy a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége Facebook posztjában írta, a elmúlt időszak hirtelen légnyomás-változásokkal és frontokkal tarkított időjárása kedvezőtlen körülményeket teremtett. Mint kiderült, két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót – számolt be a HellóVidék.
Első körben – a szövetség közlése szerint – mintegy 3–400 mázsa hal gyűlt össze egyidőben az érintett területen, ami a magas kopoltyúszám miatt tovább fokozta az oxigénhiányt. Ennek következtében halőrök mintegy 180 kilogramm elpusztult halat – süllőt, csukát, balint és keszegféléket – gyűjtöttek be, amelyeket szabályosan a fehérje-feldolgozóba szállítottak.
A szövetség még közölte: valószínűsíthetően a vízben felszabaduló ammónia toxikus hatása okozta a második pusztulási hullámot. Ennek során nagyjából 300 amur tetemét találták meg a tározóban.
A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége hangsúlyozta, hogy az elhullott halállományt a jövőben pótolni fogják, így a horgászok hosszabb távon nem maradnak lehetőség nélkül.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


