Két hír

Csak hogy világos legyen, mi az igazság.S az is, hogy a továbbiakban hogy is kell viszonyulni ezekhez a soha semmilyen értéket nem teremtő, csak rombolni képes, teljesen felesleges és pusztító, anarchista patkányokhoz.

Az egyik hír:  a tiltakozó fiatal ellenzékiek szerint ! (Magyar Nemzet tudósítása)

Patthelyzet Zsidai Roy budai éttermében, nem tágítanak a tüntetők

MN

november 19., vasárnap 16:16, frissítve: vasárnap 21:10

A Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái ülősztrájkot kezdeményeztek a Zsidai Roy érdekeltségébe tartozó Pest-Buda nevű étterem-hotelben. Az ellen tiltakoztak, hogy az étterem-hotelnek helyet adó épületet Budavári Önkormányzat messze áron alul adta bérbe a vállalkozás tulajdonosainak, és ezzel a tiltakozók szerint Zsidaiék a közvagyont magáncélú profitszerzésre használhatják.

A Zsidai-csoport a budavári Pest-Buda Hotel épületéért összesen 126 ezer forint bérleti díjat fizet havonta, az ingatlan összterülete 323 négyzetméter. A sajtóból már régóta tudni lehetett arról, hogy a Zsidaihoz köthető vállalkozások a piaci árnál jóval kedvezőbben jutottak ingatlanokhoz a budai Várban.

„Magyarországon ma lakhatási válság van, ami azt jelenti, hogy tízezreknek nincs semmilyen lakhatásuk, százezrek élnek szegényes és súlyosan egészségkárosító körülmények között, és további millióknak okoz jelentős problémát lakhatásuk fenntartása és biztosítása. Ilyen körülmények között köztulajdonban álló, lakhatási célú ingatlant magáncélra, messze áron alul bérbe adni nem pusztán felelőtlenség, hanem aljas és embertelen cselekedet, bár az aljas és embertelen hatalom szempontjából érthető: az étterem tulajdonosai köztudottan jó kapcsolatot ápolnak a miniszterelnök családi körével” – írta a Facebookon a Közös Ország Mozgalom.

A tiltakozók követelik, hogy a lakhatáshoz való jogot nevesítsék az alkotmányban, továbbá szociális bérlakásokat, országos lakásfenntartási és adósságcsökkentési támogatást, biztonságos, megfizethető, magánbérleti szektort, a gyermekes családok lakhatáshoz való jogának az intézményesítését, és kriminalizáció helyett célzott lakhatási támogatást a hajléktalan embereknek.

A tiltakozást élőben közvetítette a Facebookon Gulyás Márton: az aktivisták 12 óra körül szállták meg az éttermet, molinókkal, amelyeken többek közt a lakhatási jog és a közvagyon kifejezések szerepeltek. Később Móricz Zsigmond regényéből, a Rokonokból olvastak fel.

Az üzlet vezetése megvárta, míg a meglévő vendégek befejezik az étkezést, de új vendégeket már nem engedett be, és bezárta az üzletet, így az aktivisták egyedül maradtak ott. Az étterem vezetése szerint a bezárt üzletben tartózkodni már szabálysértés, hiszen az már nem számít „közforgalmú helynek”, ezért ki is hívták a rendőrséget, de ők a 444.hu helyszíni tudósítása szerint nem állapítottak meg szabálysértést, és azt javasolták, az étterem forduljon a jegyzőhöz birtokvédelemért.

Negyed négy körül a Facebookon a tüntetők jelentették, hogy a Pest-Buda Bistro & Hotel személyzete elhagyta a helyszínt, a riasztót bekapcsolták, az ajtókat pedig kulcsra zárták, vagyis a tiltakozókat bezárták az étterembe. Az aktivisták azon az állásponton voltak, hogy az épület bezárása a személyi szabadság korlátozása, így bűncselekmény. A 444. szerint ezután megszólalt a riasztó, és a helyszínre érkezett egy biztonsági őr, aki viszont nem pakolhat ki embereket, ezért telefonált a rendőröknek.

Ők azonban azóta sem érkeztek meg újra – legalábbis ezt közölte Facebook oldalán nemrég a Közös Ország Mozgalom. Az étterem személyzete közben visszatért, az ajtó sincs már zárva, viszont a helyszínen van a távfelügyelet. Kicsit később, tíz perccel hat óra előtt azt írták: az étteremfoglalás ideje alatt a Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái szabadegyetemet tartanak. Felváltva olvasnak fel korrupció témájú irodalmi alkotásokat és olyan filozófiai szövegeket, amelyek az erőszakmentes ellenállásról szólnak. Mivel a villanyt már órákkal ezelőtt lekapcsolták, az utcai lámpák ablakon beszűrődő fényénél olvasnak.

Ez a program még valamivel este kilenc előtt is tartott, a Város Mindenkié csoport részéről Tóth Fanni azt mondta a Magyar Nemzet Online kérdésére: ezt a napot a tiltakozók erre szánták. Konkrét választ azonban nem adott arra a kérdésre, hogy meddig tarthat a megmozdulás, hiszen a helyzet már órák óta változatlan. „Ki tudja, tart, ameddig tart” – mondta az aktivista, aki szerint jó a hangulat a helyen.

Hírdetés

Ő is megerősítette, hogy a rendőrség az első kiszállása óta nem jelent meg újra, az étterem munkatársai viszont továbbra is a helyszínen vannak. 

 

És a másik hír: a V A L Ó S Á G !

Lenyűgöző átalakulás! A több száz éves épület csodálatos pompában újra tündököl

Almaimotthona.hu | 2017.10.10. 

Mi sem bizonyítja jobban egy alapos felújítás és a lakberendezők munkájának erejét, mint egy ilyen fotósorozat. Egy budapesti lakást láthatsz a felső képen, amelyből a legtöbben talán nem sokat néznének ki: az omladozó falak és a múlt századból visszamaradt parketta mellett már csak hab a tortán a nyílászárók minősége és a megmaradt bútorok megjelenése… 

De mégis mit tud kihozni egy profi csapat és egy vállalkozó szellemű befektető, akit zseniális képzelőerővel és stílusérzékkel áldott meg a sors? Cikkünkből kiderül! 

Egy lelakott, régi fogadó a Budai Várnegyedben… avagy miből lesz a cserebogár? 

1696-ban a Budai Várnegyed egyik patinás utcájában nyitotta meg kapuit egy kis fogadó. A már ebben az időben is kiemelkedő látványosságokban gazdag helyszín vonzotta a látogatókat, így hamar közkedvelt hellyé vált. Az ide érkezőknek már ekkor lehetőségük volt éjszakára megszállni az emeleten található szobákban. Bár a folyamatos támadásokat ez az épület sem tudta kivédeni, a Nöpauer Máté építőmester –akinek nevéhez többek között a Szent Anna-templom és a Szent Flórián Kápolna megépítése is fűződik – által épített fogadó középkori alapjai megmaradtak. 

Az épület mai formáját a 19. század végén nyerte el, ám a második világháború nyomott hagyott rajta is. Omladozó, dohos falak, lelakott szobák, s mindez a főváros egyik legcsodálatosabb helyszínén, a Budai Várnegyedben. Ez a lehetőségekben gazdag, csodálatos adottságokkal rendelkező épület évekig ilyen állapotban állt kihasználatlanul.

De nem is húzzuk tovább az időt, nézzük az előtte-utána képeket az épületről! 

 

2015-ben új életet kapott a Budai Vár mai ékszerdoboza

Egy beruházás kapcsán az épület lehetőségeit meglátva a Zsidai Csoport tett szert a lepukkant épületre, és indította el az „újjászületés” útján. A jogi kérdések mellett természetesen hosszas tervezés előzte meg a hatalmas átalakulást, ám a végeredményt látva elmondhatjuk, hogy nagyon is megérte. Egy olyan átalakulást láthatunk ezeken a fotókon, amely mindenki számára bebizonyítja: nincs lehetetlen! 

A felújítások végeztével az épület visszakapta eredeti funkcióját is: a századforduló előtt fogadóként üzemelt, amelyhez egy kis vendéglő is tartozott, és megújult formában ugyan, de ugyanezen felállásban várja ma is vendégeit a Pest-Buda Hotel & Bisztró a Budai Várnegyedben, a Fortuna utcában. 
Az épület a háború után évekig kihasználatlanul állt, és állapota csak romlott és romlott. Azonban Zsidai Roy meglátott az omladozó falak és a szuvasodott fagerendák között valamit, amit addig senki: szándéka és a lehetőségek pedig találkoztak, és így született meg a ma is üzemelő Pest-Buda Hotel & Bisztró.  

Az átváltozás csodálatos, a képek magukért beszélnek: 
 

A múltban kocsma és fogadó, most vendéglő és hotel

A középkori alapokon nyugvó elhagyatott épület nem is kerülhetett volna jobb kezekbe. Nem is volt kérdés a Zsidai család számára, hogy az építmény az eredeti rendeltetésének megfelelően vendéglő- és hotelként nyíljon újra. Céljuk egy olyan különleges hely létrehozása volt, amely hűen tükrözi annak történelmi gyökereit, mindemellett modern és minden igényt kielégít. Az eredmény pedig minden várakozást felülmúlt. A robosztus fagerendák végre ismét régi fényükben tündökölnek, az illatos szobákhoz pedig egy csodálatos csigalépcső vezet minket. 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »