Két főorvosnőt és egy főnővért gyanúsítanak vesztegetés elfogadásával a BRFK nyomozói

Két főorvosnőt és egy főnővért gyanúsítanak vesztegetés elfogadásával a BRFK nyomozói

Egy idős asszony ellátásáért kért pénzt a szakdolgozó, további egymillió forintért pedig idősotthoni elhelyezést ígért egy olyan budapesti intézményben, ahol rokona volt az igazgató.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán a napokban fejezték be az egyik fővárosi kórház főnővére és két orvosa elleni nyomozást.

Az eljárás adatai szerint L. Krisztina 2020 augusztusában egy idős asszony ápolásáért cserébe – annak ellenére, hogy az társadalombiztosítás ellátásaira jogosult volt – a lányától 170 ezer forintot kért, és meg is kapta. Az akkor 46 éves főnővér állítása szerint az egyhavi díjat a kórházi ápolásért cserébe két, az osztályon dolgozó főorvossal, egy gyógytornásszal és tíz ápolóval kívánta elosztani.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján  a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya rendelt el nyomozást vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt.

Kiderült, hogy a főnővér azt is felajánlotta a beteg lányának, hogy egymillió forintért elhelyezteti a nénit egy idősek otthonában, ahol az édesanyja az igazgató.

A nyomozók L. Krisztina lakásán kutatást hajtottak végre, majd vesztegetés elfogadása bűntett és befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A kórház két főorvosnőjét vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők nem tettek vallomást.

A nyomozók az eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségre.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »