Két fontos portál ellen hajtott végre hekkertámadást a Patkánybirodalom

Két fontos portál ellen hajtott végre hekkertámadást a Patkánybirodalom

NEW EASTERN OUTLOOK

Az egyik a New Eastern Outlook, amelyet március 19-én ért támadás.

Az angol nyelvű portál oroszbarát és Oroszországgal, valamint a Kelettel foglalkozik elsősorban, illetőleg a nyugati országokkal nem a „kötelező” irányvonal mentén.

Itt található a magyar jobboldal nagy barátjának, a világhírű geostratéga, német-amerikai William Engdahlnak is a cikkei.

A szerkesztőség most levélben fordult olvasóihoz, hogy ismertesse: a támadás minden bizonnyal Washingtonból és nyugati politikai szövetségeseitől indult. Ami mutatja „az amerikai stílusú demokrácia igazi arcát”.

Másrészt a támadás bizonyítja, hogy az ott megjelenő cikkek mennyire nem hagynak nyugodtan aludni egyeseket.

A helyzet minden bizonnyal rosszabbodni fog.

Hírdetés

Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, minisztériuma hiszi, hogy az orosz, iráni és kínai eredetű médiumok elleni harcnak csúcsprioritást kell kapnia.

Csak az orosz média elleni küzdelemre az amerikai kongresszus idén 250 millió dollárt fog biztosítani.

A másik megtámadott portál Craig Murray-é, Nagy-Britannia volt üzbegisztáni nagykövetéé, akinek világszerte hatalmas tömegek olvassák blogját:

CRAIG MURRAY

Őt is a szokásos „összeesküvés-elmélet” gyártó szöveggel támadják, írja.

Azok, akiknél extrémebb összeesküvés-elmélet gyártók nincsenek. Beleértve a brit kormányt és külügyminiszterét, Boris Johnsont, akit senki nem nevez annak, holott ő is el akarja hitetni, hogy az orosz kormány titokban gyártott Novicsok ideggázzal mérgezett meg egy évekkel ezelőtt az orosz börtönből kiengedett és Angliában élő kémet.

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »