Két férfi jutott be a női biliárd döntőjébe Nagy-Britanniában

 „Harriet” Haynes és „Lucy” Smith vasárnap részt vettek az Ultimate Pool Women’s Pro Series versenyen, amely a női biliárdversenyek egyik legrangosabb versenye. A nők jogaiért küzdő aktivisták masszív tiltakozással fogadták őket. Az esetre a Telegraph című napilap hívta fel a figyelmet.

A két játékos, aki „nőként azonosítja magát”, a bajnokság során átvette a vezetést és kiszorította az összes biológiai nőt a játékból. Az ismert műsorvezető, Piers Morgan „csalással” vádolta a szervezőket, mivel a „transznők” mindegyike korábban négy női ellenfelet is legyőzött.

A korábbi brit olimpiai úszó, Sharron Davies is kommentálta a fiaskót, és az esetet „véresen nevetségesnek és minden tekintetben durván helytelennek” nevezte.

Hírdetés

A helyszínen tüntetők azt kiabálták: „Ez egy férfi, és kiállunk Lynne Pinches mellett”, miközben „Mentsük meg a női sportot” és „Ez egy férfi” feliratú transzparenseket tartottak, miközben Haynes elsétált mellettük.

Pinches az a játékos, aki Haynes részvétele elleni tiltakozásul visszalépett a 2023-as döntőtől, és hétfőn azt állította, hogy az Ultimate Pool azt mondta neki, hogy hagyja el a vasárnapi rendezvényt.

Telegraph/Štandard.sk

Nyitókép: Balról „Harriet“ Haynes a „Lucy“ Smith. Kollázs: @realofficers/X


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »