A megvádolt politikusoknak sem kell börtönbe menniük.
Felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt Iványi Gáborra és több ellenzéki politikusra is a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, amely a metodista lelkészen kívül Gurmai Zita országgyűlési képviselőt, Donáth Anna volt momentumos európai parlamenti képviselőt, Szél Bernadettet és Herényi Károly volt országgyűlési képviselőt és még két társukat állítja bíróság elé – írta a 24.hu. Mint a lap felidézi, a NAV-osok 2022 februárjában (egy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott büntetőeljárásban) előre be nem jelentett kutatást tartottak az Iványi által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, amit a vádhatóság szerint erőszakkal próbált megakadályozni Iványi a társaival.
Iványit csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakra irányuló csoport vezetésének bűntettével vádolják, és ezt a bűncselekményt a törvény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Az ügyben érintett négy politikust csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állítják bíróság elé, ennek a bűncselekménynek pedig két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tételkerete. Ennél a büntetési tételnél azonban enyhébb büntetés is kiszabható a Btk. szerint, ha annak legkisebb mértéke a büntetés kiszabásának elveire figyelemmel túl szigorú lenne – mondta a lapnak Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Mivel Iványi Gábor esetében legkevesebb két év szabadságvesztést lehet kiszabni, és azt a másik enyhítő szakasszal fel lehet függeszteni, ez azt jelenti, hogy a lelkészre két év felfüggesztett börtönt kértek. A politikusok esetében a büntetési tétel alsó határa legkevesebb egy év szabadságvesztés. Így rájuk egytől két évig terjedő felfüggesztett szabadságvesztéseket kért az ügyészség.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


