Két ember életét mentették meg a rendőrök Kárpátalján

Két ember életét mentették meg a rendőrök Kárpátalján

Kárpátalján egy kerületi rendőrtiszt társával együtt kihúztak egy 70 éves halászt a vízből, aki megcsúszott a jégen és beleesett a folyóba.

A másik esetben a tisztviselők tűzből mentettek ki egy eszméletlen nőt. 

Február 17-én a 102-es segélyhívó számra bejelentés érkezett arról, hogy Kárpátalján, Técső és Bedőháza (Бедевля) között a Kilyta folyóba esett egy ember. 

A helyszínre a rendőrök érkeztek ki. Vaszil Bilej körzeti tiszt és Volodimir Halusz biztonsági rendőr a folyóban észrevett egy férfit, aki nem tudott egyedül kimenni a partra. Pillanatnyi habozás nélkül a rendőrök kihúzták a jeges vízből a 70 éves nyugdíjast.

A rendőrökön kívül a helyszínre a mentősök is kiérkeztek. 

Hírdetés

A halász lába elzsibbadt a hidegtől. Az út dombos szakasza miatt a rendőrök nem tudtak autóval a parthoz jutni. A rendőrök mintegy kétszáz métert gyalogoltak a főútig, az idős férfit pedig kezükbe vitték. A mentősök már ott várták az áldozatot, akit azonnal a kórházba szállítottak. Mint kiderült, técsői férfi megsiklott a jégen és beleesett a vízbe. 

Ugyanakkor a Técsői Kerületi Rendőrség többi munkatársa az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) embereivel együtt megmentettek egy idős asszonyt.

A rendőrök a tűzről kijevi idő szerint körülbelül 22 órakor kaptak bejelentést.

A helyszínre érkezve a járőrrendőrség gyors reagálású csapatának emberei a házban egy eszméletlen asszonyt fedeztek fel.

A járőrök a friss levegőre vitték ki a nyugdíjast. Szerhij Orosz és Igor Coninec járőrök azonnal kihívták a mentősöket és átadták az orvosoknak az áldozatot – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség oldalán. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »