Két biciklist is elgázolt egy drogos szlovák – mindkét helyszínről segítségnyújtás nélkül hajtott el

Két biciklist is elgázolt egy drogos szlovák – mindkét helyszínről segítségnyújtás nélkül hajtott el

Szlovák állampolgárságú cserbenhagyó gázolót fogott el a rendőrség hétfőn Mosonmagyaróváron, aki hajnalban Jánossomorján, később Mosonmagyaróváron is kerékpárost gázolt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott mindkét helyszínről. A Jánossomorján elütött nő meghalt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A tájékoztatás szerint hajnalban a férfi egy Ausztria irányába közlekedő sötét színű terepjáróval elütötte a Szabadság utcában haladó kerékpárost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A helybéli nő súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.

Másfél órával később Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton ütött el a férfi egy kerékpárost ugyanazzal az autóval, majd szintén megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A súlyosan sérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.

Hírdetés

A rendőrök az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd lakossági bejelentés segítségével Mosonmagyaróváron elfogták a szlovák férfit.

A sofőrnél drogtesztet készítettek, ami pozitív értéket mutatott.

A 35 éves férfit a rendőrök őrizetbe vették, majd halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »