Készül az újabb kényszerházasság, avagy lesz-e még PS-Spolu szövetség?

Készül az újabb kényszerházasság, avagy lesz-e még PS-Spolu szövetség?

Míg a kormánypártok civakodásaitól hangos a szlovák parlament, érdemes egy kicsit a pályán kívülre is figyelni, hiszen ott is jócskán zajlik az élet. A Pellegrini-féle Hlas-SD toronymagasan nyerné meg a parlamenti választásokat, hiszen megalakulásuk óta minden egyes közvélemény-kutató cég őket hozza ki győztesen. Érdemes azonban a progresszívek háza táján is körülnézni, hiszen kulcsszereplői lehetnek a következő parlamenti választások utáni kormányalakításnak. Már ha nem bízzak el magukat, ahogy legutóbb.

A Progresszív Szlovákiát rendszerint 7-8 százalékra mérik a különböző közvélemény-kutatások.  Emlékezzünk vissza a téli hónapokra, akkoriban alig haladta meg az 5 százalékot a népszerűségük. Hozzá kell tenni, az emelkedő tendenciát annak köszönhetik, hogy a kormányválság alatt elég hangosak voltak, s ez a lendület még mindig tart. Halkan jegyezzük meg, a hét százalék számukra nem jelent semmi jót, egyfajta babona is lehet, hiszen a legutóbbi parlamenti választáson a Spolu párttal indultak közös koalícióban, emiatt csak a hét százalék fölötti eredmény ért volna parlamenti mandátumot. Utólag be kellett látniuk, nem volt szerencsés taktika választási koalíciót alakítani a Spolu párttal.

Az eredmények is azt igazolják, a PS egyedül sokkal sikeresebb lehet, de hogy is van most ez a Spoluval? A PS a legerősebb parlamenten kívüli (bal)liberális erő. A Spolu jelenleg még az egy százalékot sem éri el, de ad magáról életjeleket, a párt nem szűnt meg, ahogyan azt a progresszívek szerették volna.

A Spolu elnöke, Juraj Hipš kellő politikai érzékkel rendelkezik. A közösségi oldalán és más médiafelületen igyekszik felhívni magára és a pártjára a figyelmet. A kormány elhibázott járványügyi intézkedései mellett rendszeresen rámutatnak az oktatási tárca hiányosságaira is. A párt rendszeresen felhívja a figyelmet a környezetszennyezésre és a zöld politika fontosságára is, több ambíciós fiatal érzi magáénak ezt a témát. A Spolu tehát ezzel mutatja, hogy felkészült szakpolitikusok vannak a pártban. Ráadásul az elmúlt egy hónapban erősítést is kaptak, a Za ľudí-ból kivált Miroslav Kollár belépett Hipšékhez.

A Za ľudín belül Kollár karizmatikus személynek számított, a Spolunak pedig ez úgy hiányzott, mint egy falat kenyér, hiszen a pártot az lendítheti fel, ha még több hasonló ismert politikus igazol át hozzájuk. Míg azonban Hipšéknek ez jó hír, addig Irena Bihariováéknak a PS-n belül biztosan nem az. Ha erősödni kezd a Spolu, akkor újra valamiféle együttműködést kell kialakítaniuk, ellenkező esetben kiütik egymást. Ez az együttműködés azonban nem lesz egy sétagalopp, hiszen mindkét párt a másikat hibáztatja amiatt, hogy nem sikerült a pártkoalíciónak bejutni a parlamentbe.

Hírdetés

A parlamenti választás óta mindkét pártban történtek személycserék. A PS-től Michal Truban helyére a roma származású Irena Bihariová érkezett, a Spolunál pedig a gyakran kabátot cserélő Miroslav Beblavý egyelőre kivonult a politikából. Az „érdekszövetséget” az is nehezíti, hogy bár mindkét párt liberális beállítottságú, mégis vannak közöttük értékbeli különbségek.

Míg a PS az európai kulturális baloldal mintáit követi, addig a Spolu önmeghatározása szerint jobbközép beállítottságú. Ez a 2019-es európai parlamenti választás előtt is megmutatkozott, hiszen szintén egy pártkoalícióban indultak, de a PS-s képviselők a liberális, a Spolu képviselői pedig a néppárti frakcióhoz deklarálták a csatlakozást. Érdekesség, hogy végül két Spolus és egy PS-es jutott be, így csak egy képviselő csatlakozhatott a liberális frakcióhoz az Európai Parlamentben.

Adja magát a kérdés, tényleg egymásra vannak utalva a felek, ha ennyire látszódnak az értékrendbeli különbségek? Hiába tudják mindketten, hogy külön sokkal „szabadabb” politikát tudnának folytatni, de a liberális játszótér túl kicsi, és egymást ütnék ki azzal, ha versenyeznének a szavazókért. A PS-nek ugyan most megvan a kellő támogatottsága, de a Spolu növekedésével már kérdéses lenne a parlamentbe kerülés.

A PS és Spolu versengését esetleg az állíthatja meg, ha a két főszereplő mellé további más pártok is csatlakoznának, és egy közös választási lista alakulna. A figyelem már nem a két riválisra terelődne, de apróbb kompromisszumok mentén alakulna ki a sokszínű közös lista. Ide sorolható az árván maradt és identitását vesztett Za ľudí is, bár könnyen lehet, ők a következő választásokig végleg szétforgácsolódnak.

A PS a relatív népszerűsége mellett sincs könnyű helyzetben, hiszen, ha most elhiszik, hogy külön erősebbek, és nem kérnek a kompromisszumból, erre könnyen ráfázhatnak. A Spolunak ebben az esetben esélye adódna több törpepárttal szövetkezni, ezzel pedig jócskán megnehezítenék a progresszívek helyzetét. De ne szaladjunk előre, egyelőre ez mind csak elmélet és elképzelés, ám érdemes eljátszani ezekkel a gondolatokkal is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »