Készül a választásra a Nőtagozat

Készül a választásra a Nőtagozat

Egy hónappal a hivatalos megalakulását követően megtartotta első programját a Szövetség párt nőtagozata.

A találkozón főként felvidéki polgármesterek és aktív nők vettek részt, akik saját tapasztalataikról folytattak eszmecserét. Gergely Papp Adrianna, a szervezet elnöke és Debrőd község polgármestere üdvözölte a jelenlévőket. Sárközy Irén, egykori parlamenti képviselő, a tagozat alelnöke elmondta, a pártelnök kérésére egy szociális program megalkotásán dolgoznak, melybe igyekeznek a régiókban élő emberek javaslatait is belefoglalni. Bauer Ildikó, a tagozat alelnöke az önkormányzati választás kihívásairól beszélt, a Szövetség színeiben ugyanis ő indul Komárom város polgármesteri címéért.

A jelenlévők egyetértettek benne, hogy a magyarlakta településeken eladásra szánt házakat többnyire szlovákok vásárolják fel, ami főként az ingatlanárak emelkedésének tudható be. A politika kapcsán megjegyezték, szükség van rá, „hogy a nagyurakat megszelídítsék”. A kerekasztal beszélgetés során Bóna Zsuzsanna, Csallóköznádasd polgármestere hangsúlyozta, a nők szerepe rendkívül fontos a politikában, s ezt a jelenlegi helyzet is igazolja – hiányzik a kifinomultság. Halász Márta, aki már 32 éve tölti be a polgármesteri pozíciót Lévárton elmondta, kis faluként nem egyszerű biztosítani a község számára szükséges anyagi forrásokat, de mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a megfelelő feltételeket a jövő magyarságának.

Hírdetés

A célunk nem az, hogy ott legyünk, hanem az, hogy a magyarságért mindent megtegyünk

– jegyezte meg a közelgő helyhatósági választásra utalva.

A rendezvény másik felében Lelkes Kata tanácsadó tartott beszédet a protokoll gyakorlati oldaláról, valamint Urbančok Larisa lélek-tudat koordinátor előadását élvezhették a résztvevők.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »