Készül a közlekedési reform Szlovákiában

Készül a közlekedési reform Szlovákiában

A szlovák Belügyminisztérium bemutatta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítási javaslatát, amely több más jogszabályt is érint. A tervezet szigorúbb szabályokat vezetne be, különösen a visszaeső szabálysértők esetében. Az új szabályok szerint tilos lenne olyan elektromos rollerrel közlekedni, amely meghaladja a 25 km/órás sebességet.

A minisztérium azzal indokolta a gyors elektromos rollerek tilalmát, hogy:

„Az ülés nélküli rollerek vagy önkiegyensúlyozó járművek, amelyek 25 km/óra feletti sebességre képesek, a balesetek esetén súlyos következményekkel járhatnak nemcsak a járművezetőre, hanem más közlekedők – például gyalogosok – számára is.“

A törvényjavaslat módosítaná a gyorshajtás minősítését is: egyes sebességtúllépések súlyos szabálysértésnek számítanának. Változna a „háromszor és elég” elv is – eddig három súlyos szabályszegés egy éven belül járt szankcióval, a javaslat ezt két évre terjesztené ki.

A közlekedési hatóság (a rendőrség) a törvény elfogadása után kötelező érvényű szakvéleményt adhatna ki az önkormányzatok számára, ha azok a helyi közlekedési rend módosítását tervezik.

Változás jönne a jogosítvány megszerzésének folyamatában is: a jövőben a gyakorlati vezetési órákon csak azok vehetnek részt, akik előzetesen sikeresen letették az elméleti vizsgát.

„Ezzel biztosítható, hogy a gyakorlati oktatáson csak olyan résztvevők vesznek részt, akik már elméletben ismerik a közlekedési szabályokat“

Hírdetés

közölte a tárca.

Ha a törvény módosítását elfogadják, a gyalogosoknak már nem csak akkor lenne elsőbbségük a gyalogátkelőhelyen, ha már ott tartózkodnak, hanem akkor is, ha nyilvánvaló szándékuk van az úttestre lépni.

Bővülne azoknak a szabálysértéseknek a köre is, amelyek objektív felelősség alapján szankcionálhatók. Így a jövőben a gépjármű tulajdonosának postai úton érkezhet bírság például a vezetés közbeni mobiltelefonálásért, piros lámpán való áthajtásért, a forgalommal szembeni haladásért vagy a biztonsági öv be nem csatolásáért.

A módosítás szerint a sofőrök a jövőben megfordulhatnának jelzőlámpás kereszteződésekben is – jelenleg ez csak akkor lehetséges, ha ezt külön tábla engedélyezi. Az új szabályozás szerint ez éppen fordítva lenne: alapértelmezés szerint engedélyezett lenne a megfordulás, hacsak nem tiltja tábla.

A rendőrség bizonyos szabálysértések esetén azonnal lefoglalhatná a jármű rendszámtábláját is. A minisztérium ezzel elsősorban a külföldi, főként tehergépjárműveket üzemeltető cégektől be nem hajtható bírságok problémáját szeretné kezelni.

teraz.sk

Nyitókép: SITA/Jana Birošová


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »