Készül a Csongor és Tünde rajzfilm

Készül a Csongor és Tünde rajzfilm

Dargay Attila 2009-ben elhunyt magyar rajzfilmrendező tervei alapján készül a Csongor és Tünde című animációs film, amely várhatóan 2024-ben kerül a magyar mozikba. Ördögség címmel most elkészült az egész estés mesefilm első előzetese.

Dargay Attila, a Lúdas Matyi, a Vuk és többek között a Szaffi alkotójának 50 évvel ezelőtti álma valósul meg azzal, hogy elkészül Vörösmarty Mihály klasszikusának, a Csongor és Tündének a mozifilm-adaptációja. Az első beharangozó főszereplői, az ördögfiókák – Berreh, Kurrah és Duzzog – Dargay Attila eredeti figurái, akik a lehető legnagyobb mértékben őrzik a rendezőlegenda stílusát. A hagyományos 2D-s technikával létrejövő rajzfilm rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay-tanítvány és Pálfi Zsolt, akinek a Lengemesék és a Salamon király kalandjai című mesefilmek fűződnek a nevéhez.

Hírdetés

A történet feldolgozása a hetvenes években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt. A nagyszabású tervet élesztette fel a Cinemon Entertainment alkotócsapata, akik Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét felhasználják a készülő mozifilmhez. Az időtlen költeményből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa részvételével készül a mozifilm a Cinemon stúdió megvalósításában. Az alkotók arra vállalkoznak, hogy Dargay szellemiségét követve szólítsák meg a mai közönséget, elsősorban a gyerekeket.

Dargay a storyboardhoz Vörösmarty Mihály költeményének eredeti szövegét használta, viszont dramaturgiailag sok helyen változtatott rajta, hogy közelebb hozza a közönséghez a történetet.

A Csongor és Tünde a Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével készül, a Nemzeti Filmintézet 570 millió forintos támogatásával, Balassa Krisztián forgatókönyve alapján.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »