Képzeljük el, hogy miközben a brit miniszterelnök hazafelé tart egy külföldi útjáról, az osztrák kancellár a bécsi reptéren elfogatja, börtönbe vetteti, később pedig átadja a német kancellárnak. Mialatt az angol miniszterelnök – akivel szemben az egyik legfőbb vád, hogy egy fontos tárgyaláson vérig sértette az osztrák kormányfőt – arra vár, hogy ügye bírósági szakaszba lépjen, a német és az osztrák politikai vezető horribilis váltságdíjat tűz ki a fejére, amelybe az Egyesült Királyság majdnem beleroppan. Hogy kiköhögje valahogy az összeget, a kormányfő még a börtönből is adókat vet ki a népére, és végül sikerült kicsengetni a szabadulásáért járó pénzt, ennek fejében azonban a jövőben Németország protektorátust gyakorol Nagy-Britannia felett. Bár manapság az államközi kapcsolatokban már elképzelhetetlen egy hasonlóan megalázó forgatókönyv, valamivel több, mint 800 évvel ezelőtt országok vezetőinek foglyul ejtése még belefért a diplomáciai csatározásokba. I. Richárd angol király 1192 karácsonyán ennek itta meg a levét.
Miután Szaladin egyiptomi szultán 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet, válaszul VIII. Gergely pápa meghirdette a Szentföld felszabadításáért induló harmadik keresztes hadjáratot. Nem volt kérdés, hogy Richárdnak – aki apja és két bátyja korai halála miatt 1189-ben foglalta el Anglia trónját – ott a helye, ugyanis – mint azt több történetíró is megjegyzi – imádott harcolni.
Sohasem a hírnév, vagy a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemként, hanem az öröm egyik forrásaként tekintett a háborúra. A szálfa termetű király bátorságát még ellenségei – így többek között Szaladin is – elismerték. Ráadásul nem csak a bajvíváshoz értett, hanem háborús stratégaként is megállta a helyét.
I. Richárd a Szentföldön egy 1905-ös könyvillusztráción
Richárd 1190 tavaszán indult el Londonból, egykori ellensége, a mindenki által csak Fülöp Ágostként emlegetett II. Fülöp francia király társaságában. Mivel útjuk során beavatkoztak Szicília és Ciprus szigetének belügyeibe is, a keresztes sereg csak 1191 tavaszán szállt partra a szentföldi Akkó városánál.
Richárd azonban sorra veszítette el Szaladinnal szembeni szövetségeseit: Barbarossa Frigyes német-római császár 1190-ben a Szalef folyóba fulladt, fia, Frigyes Akkó falai alatt halt meg. A partra szállás után Richárd is megbetegedett, ám a legenda szerint ekkor az egyiptomi szultán gyümölcsöket küldött számára, hogy felépülését követően megvívhassák háborújukat.
Szaladin fogadja a keresztesek megadását a hattini csata után, 1187.
Az udvarias Szaladin nem sokkal később valószínűleg megbánta tettét, mivel a keresztesek 1191 során elfoglalták Akkót (ekkor kapta Richárd az Oroszlánszívű nevet) és Jaffát, győzelmet arattak Arszufnál, és ostrom alá vették Jeruzsálemet.
A hadjárat 1192-re azonban kifulladt. Richárd visszavonult Jeruzsálem alól, békét kötött Szaladinnal, majd hazaindult. A hazaút azonban még a korban megszokottnál is hosszabbra és kalandosabbra sikeredett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
