Készpénz, betéti és hitelkártya – mire ügyeljünk a külföldi fizetéseknél?

Készpénz, betéti és hitelkártya – mire ügyeljünk a külföldi fizetéseknél?

A járványügyi szabályok lazításának és a szlovák oltási igazolványok fokozatos nemzetközi elismerésének köszönhetően hamarosan újra tömegek kelhetnek útra. Mire kellene odafigyelnünk, ha külföldön szeretnénk elkölteni a pénzünket?

Az elmúlt napokban felpörögtek a külföldi utazásokkal kapcsolatos események. Végre Szlovákiának is sikerült összehoznia egy a külföldi hatóságok által is elfogadható oltási igazolványt, az elkövetkező időszakban így – a kétoldalú nemzetközi egyezmények függvényében – lassan újraindulhat a szomszédos és a távolabbi országokba irányuló turizmus. Sokan már meg is rendelték a nyári kirándulásukat, Olaszországban és Görögországban pedig már el is startolt a turistaszezon, amit hamarosan a többiek is követnek.

Idén azonban még egész biztosan nem számíthatunk klasszikus, a járvány előtti időket idéző szezonra. A szabályok nyáron is folyamatosan változhatnak, az egyes országok között ráadásul látványos különbségek lesznek, így a kiutazás előtt érdemes alaposan áttanulmányozni a célország turistákkal szemben foganatosított aktuális járványügyi intézkedéseit. Idén is lesz azonban több olyan szabály, amelyekre minden turistának érdemes ügyelnie, és amelyek figyelmen kívül hagyása akár súlyos következményekkel is járhat. Ez utóbbiak közül ezúttal a pénztárcánkkal kapcsolatosakat vesszük górcső alá.

Hogy a külföldi utunkra milyen bankkártyát és mennyi készpénzt vigyünk magunkkal, az nagyban függ az adott országtól és az ellátás típusától. Akik például all inclusive ellátásra fizettek be, nem tervezik elhagyni a szállodakomplexumukat, és a strandon is ingyen jutnak hozzá az italokhoz, azoknak nincs nagyon min törni a fejüket. Legfeljebb a kisebb-nagyobb ajándéktárgyak vásárlására tartalékolhatnak némi készpénzt, és a biztonság kedvéért magukkal vihetik a bankkártyájukat. „Akik azonban nagyobb utakat terveznek, és a célországban autót, motorcsónakot szeretnének bérelni, egyénileg oldják meg az étkezést, és nagyobb bevásárlásokat is terveznek, azoknak már érdemes alaposan átgondolniuk, hogy mennyi készpénzt és milyen bankkártyát visznek magukkal” – mondta el lapunknak Miroslav Zborovský, az áruhiteleket nyújtó Home Credit társaság ügyfeleinek az ombudsmanja.

Lapunkban is többször foglalkoztunk már azzal, mi a különbség a betéti (debit) és a hitelkártya (credit) között. Míg a betéti kártya az ügyfél bankszámlájához kapcsolódó készpénzfizetést helyettesítő eszköz, ami fizetéskor, valamint készpénz felvételekor az azon levő összeget „fogyasztja”, a hitelkártyával elkölthető összeg valójában egy bank által nyújtott hitel. A hitelkártya ugyanis úgy működik, hogy az elköltött pénzt adott időszakonként, jellemzően havonta, vissza kell fizetnünk a banknak, a bank pedig azt a következő időszakban újra rendelkezésünkre bocsátja a kártyán. A problémák akkor kezdődnek, ha nem tudjuk visszafizetni a kártyáról igénybe vett hitelt, ha ugyanis elszalasztjuk a határidőt, a visszafizetendő összeget nem kis kamat terheli. A készpénzfelvétel ráadásul azonnal kamatozni kezd.

„Mivel azonban vannak olyan külföldi hotelek vagy szolgáltatások, például autóbérlés, amelyeknél eleve csak hitelkártyával elfogadott a fizetés, jó, ha a családban legalább egy személy rendelkezik vele”

Hírdetés

– tette hozzá Zborovský.

Hogy az adott országban használt készpénzt is viszünk-e magunkkal otthonról, az ma már egyáltalán nem számít olyan természetes dolognak, mint korábban. Néhány országban már a legeldugottabb helyeken is tudunk fizetni kártyával, erre azonban nem szabadna minden esetben számítani, így mindig kellene magunknál tartani legalább annyi készpénzt, hogy ne maradjunk hoppon. „Ehhez azonban már nem kell otthonról vinnünk valutát. Egyrészt az eurót bárhol – persze, kizárólag biztonságos helyen – átválthatjuk, másrészt, az adott ország bankautomatáiból is vehetünk fel készpénzt. Egyes bankok már olyan betéti bankkártyát is kínálnak, amellyel világszerte vehetünk fel díjmentesen készpénzt” – mondta el Zborovský.

A külföldi üdülőhelyeken a bankkártyánk és a készpénzünk védelmére is gondolnunk kell. Érdemes igénybe venni a szállodai széfet, a kirándulások során pedig betartani az itthon is alkalmazott szokásokat, vagyis a kártyát és a pénzt olyan helyen tartani, ahol a zsebtolvajok nehezebben férhetnek hozzá. Mit tegyünk azonban, ha megtörténik a baj?

Ha a bankkártyánkat lopják el, azonnal fel kellene vennünk a kapcsolatot a bankunkkal, blokkoltatva a kártyát. „Ez viszonylag gyorsan elintézhető. Felhívhatjuk a bank ügyfélszolgálatát, de igénybe vehetjük az internetes banki szolgáltatást is. A lényeg, hogy a lehető leggyorsabban intézkedjünk, épp ezért az út előtt érdemes feljegyeznünk a bank ügyfélszolgálatának a telefonszámát is” – mondta el Zborovský. A bank ezt követően új kártyát állít ki számunkra, amit a hazautazásunkat követően vehetünk át. Zborovský szerint, ha a család több kártyát is visz magával, ezeket érdemes más-más helyen tartani, hiszen ha egy pénztárcában tartjuk mindet a készpénzünkkel együtt, akkor egyetlen zsebtolvaj az egész nyaralásunkat tönkreteheti.

„Fontos, hogy a PIN-kódot soha ne tartsuk a kártyával egy helyen, hiszen ha kiderül, hogy – akár tudtunk nélkül – elárultuk a kódot, ez esetben nem térítik meg az ezzel kapcsolatos kárunkat, még akkor sem, ha bejelentettük a lopást” – figyelmeztet Zborovský. Ha a tolvaj érintésmentesen fizet a kártyánkkal a megengedett határértékig, akkor viszont az esetek többségében a kártya üzemeltetője elismeri a kárt, és megtéríti a pénzt a károsultnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »