Huszonöt településről mintegy százan érkeztek a Magyar Szövetség keszegfalvi kampányrendezvényére a szervezők tájékoztatása szerint. A kultúrházban helyi és megyei jelöltek, választási bizottsági tagok és támogatók találkoztak. A közös felkészülés mellett a Komáromi járás fejlesztései, valamint a Keszegfalván áthaladó tranzitforgalom is szóba került.
Becse Norbert járási elnök köszöntötte a résztvevőket, és megköszönte mindazok munkáját, akik jelöltként vagy támogatóként vállalnak szerepet a választáson, különösen a helyszínt biztosító ás a rendezvényt kiszolgáló Markovics János, helyi elnöknek. Elmondta: az összejövetellel a kampány előtt a csapaton belüli párbeszédre és a megyei jelöltek bemutatkozására is alkalmat akartak teremteni.
Házigazdaként Pataki Dezső, Keszegfalva polgármestere is szólt az egybegyűltekhez, és bemutatta a helyi választáson induló csapatát. Rövid beszédében a magyar képviselet fontosságát hangsúlyozta helyi és megyei szinten egyaránt.
Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke és a Magyar Szövetség megyeelnök-jelöltje arra kérte a jelölteket, hogy az elmúlt négy év eredményeit az előző, ötéves ciklussal együtt mutassák be. Mint mondta, több mostani fejlesztés korábbi beruházásokra épült, és egy-egy felújítás előkészítése évekig tartott. Az eredményekhez szerinte a megyei képviselők, a polgármesterek, az intézményvezetők és a megyei hivatal együttműködésére is szükség volt.
Az iskolák fejlesztése mellett a kulturális és egészségügyi intézményekben végzett munkát emelte ki. Felidézte a Duna Menti Múzeum Kultúrpalotájának felújítását és a komáromi kórház fejlesztéséhez nyújtott megyei hozzájárulást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a megyei fenntartású intézményekben maradtak még elvégzendő feladatok.
Keszegfalván különösen az átmenő forgalom kérdése került előtérbe. Csenger szerint a településen áthaladó, négy éve felújított út a megnövekedett forgalom miatt gyorsan elhasználódik. Arra is kitért, hogy az 573-as utat a Vágsellye és Galánta felé tartó nehéz tehergépjárművek is terhelik. Csenger ezért azt javasolta, hogy a megye kezdje meg egy Keszegfalvát elkerülő út tervezésének előkészítését. Jelezte: ez egy hosszú folyamat első lépése lenne, nem egy már jóváhagyott beruházás.
Az október 24-i megyei választáson a Magyar Szövetség Komáromi járási jelöltjei
Andruskó Imre, Bauer Ildikó, Becse Norbert, Gyarmati Tihamér, Iván Tamás, Orosz Örs, Viola Miklós és Zink Vass Nóra.
Becse Norbert a találkozón bemutatta a jelölteket, és arról beszélt, hogy az egységes képviselői csapat nagyobb súllyal tud fellépni az 54 tagú megyei testületben.
A programon Zink Vass Nóra a választási bizottságok munkájáról, Bauer Ildikó pedig a közösségi média kampányban betöltött szerepéről tartott általános tájékoztatást. Az est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


