Kessel új rekordja

Kessel új rekordja

Új rekord született az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján, miután a vegasi Phil Kessel megszakítás nélkül 990. mérkőzésén lépett jégre.

A Pittsburgh Penguinsszel 2016-ban és 2017-ben Stanley Kupa-győztes, olimpiai ezüstérmes (2010), háromszoros All Star-válogatott Kessel 2009. október 31-e óta nem hagyott ki összecsapást.

A 35 esztendős amerikai csatár március 8-án úgy tarthatta életben „Ironman-sorozatát”, hogy kevesebb, mint egy percet játszott Detroitban, és ott lehetett Phoenixben gyermeke születésénél. Akkori klubja, az Arizona Coyotes ugyanis megható gesztust gyakorolt azzal, hogy repülőt bérelt neki, az első cseréjét követően beviharzott az öltözőbe, átöltözött, kivitték a repülőtérre, és mindenórás felesége mellett lehetett.

Kessel a San Jose Sharks elleni idegenbeli összecsapáson maga kezdte a gólgyártás a 16. percben, ez volt pályafutása 400. találata, csapata pedig 4-2-re diadalmaskodott.

Hírdetés

Két komoly játékerőt képviselő együttes csapott össze Calgaryban, ahol a helyi Flames 4-1-re verte a Pittsburgh-öt. Az előző idényben a Coloradóval bajnok és nyáron csapatot váltott Nazem Kadri két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez, így már sorozatban hatodik meccsén szerzett pontot.

A Stanley Kupa-győztes Avalanche úgy nyert szétlövés után a New York Rangers otthonában, hogy Alekszandr Georgijev – aki az előző idényben még a New York-i alakulatot erősítette – 44 lövést védett.

A Chicago Blackhawks 4-2-re verte az előző idényben alapszakaszgyőztes Florida Pantherst. A megszakítás nélküli negyedik diadal záloga az volt, hogy a hazaiak a második harmadban öt emberhátrányt, amiből az egyik 3 az 5 elleni volt is kivédekezték.

A 2020-ban és 2021-ben bajnok, idén finalista Tampa Bay Lightning kikapott Los Angelesben, pedig ezt megelőzően sorozatban tíz alkalommal, 2015. december 6-a óta mindig győzött a Kings ellen.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »