Késsel estek egymásnak a volt zárkatársak – de erőtartalékok!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés, és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat négy férfi ellen

A vádlottak tavaly júniusban több ismerősükkel Sárospatakon, a vasútállomás épületénél tartózkodtak. A vádlottak közül a 41 éves és a 23 éves férfi már korábbról is ismerték egymást, ugyanis más ügyben a szabadságvesztés büntetésüket közösen töltötték, és a börtönben konfliktus alakult ki közöttük. Ennek ellenére a találkozásuk alkalmával először üdvözölték egymást. A korábbi ellentétek miatt később vitatkozni, majd dulakodni kezdtek.

Hírdetés

A 41 éves férfi kést vett elő, és azzal indult korábbi zárkatársa felé. Ezt látva, a 19 éves vádlott-társuk oly módon lépett közbe, hogy a kést rántó vádlottat az arcán megütötte, majd megragadta és ellökte, amitől az hanyatt fekve a földre került. A földön lévő férfi ezután hadonászni kezdett a kezében lévő késsel. A 19 éves fiú észrevette, hogy a 40 éves férfi késsel megindul felé. Védekezésül felemelte a bal kezét, a férfi azonban felállt és a kezében lévő késsel félkörös mozdulattal mellkason szúrta.

A szúrás következtében a 19 éves fiú súlyos, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a szúrást kivitelező letartóztatásban lévő vádlottal szemben és további két vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg egy vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »