Késhet a Petőfi utca felújítása (Milyen mélyen van a gázcső?)

Késhet a Petőfi utca felújítása (Milyen mélyen van a gázcső?)

Barót önkormányzatának mondhatni minden rendelkezésére áll – a telekkönyv rendezett, megvan az építési engedély, a kivitelező és szükséges pénz is –, mégsem tudnak nekifogni a Petőfi Sándor utca rég tervezett felújításának. Benedek-Huszár János polgármester a legutóbbi tanácsülésen Szabó Péter tanácstag (RMDSZ) kérdésére válaszolva azt mondta, azért késik a beruházás, mert a gázvezeték nincs elég mélyen, illetve megtörténhet, azt ki is kell cserélni.

Egy meglehetősen hosszú procedúra után pont került a közbeszerzési eljárás végére – a munkálatot áfa nélkül 1,71 millió lejes ajánlattal nyerte el a megyei útügy –, a szerződést megkötötték és az útügy biztosította a garanciát. Összehívtak minden illetékest, azaz a tervezőt, az ellenmérnököt, kivitelezőt, valamint azoknak a vállalatoknak a képviselőit, akik jóváhagyást adtak a munkálatok elvégzésére. Ekkor jelezte a gázvállalat képviselője, ha jó útréteget akar az önkormányzat kialakítani, vegye figyelembe, hogy 75 centiméter mélyre kell ásniuk, a visszatöltött rétegrendnek pedig 60–65 centi magasnak kellene lennie, a csövek azonban jelenleg 40–50 centiméter mélyen vannak, de akadnak részek, ahol alig húsz centiméterre a felszíntől. A helyszínen is meggyőződtek erről: ahol mértek, ott alig 35 centiméter mélyen helyezkedett el a cső. Az a döntés született, hogy a napokban további próbaásásokat végeznek amíg pontosabb képet nem kapnak, majd ennek ismeretében határozzák meg, miként tovább.

Hírdetés

Ha gond van, könnyen megtörténhet, új gázhálózatot kell kiépíteni – vetítette előre a polgármester. Ennek a döntésnek a meghozatalát könnyebbé tenné az a tény, hogy a jelenlegi hálózatot harminc éve vagy annál is régebb fektették le, azaz megérett a cserére. Amennyiben nem most történik meg a csere, előfordulhat, hogy néhány éven belül akarja a gázvállalat feltörni a frissen letett aszfaltot. Ilyen nemrégiben már merült fel – mondotta Benedek-Huszár János: tavaly jelezte a szolgáltató, hogy éppen ott, ahol nem is olyan rég aszfaltoztak, azaz a Bányász, December 1., a Rózsák és az ún. Kifli negyedben kicserélné a vezetéket, ezért fel kell törni az útburkolatot. A Petőfi utcáról tehát még sokat fogunk beszélni – jelezte borúlátóan a városi elöljáró.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »