Kertész Imre: „Menjenek a fenébe, ez hülyeség!”

Kertész Imre: „Menjenek a fenébe, ez hülyeség!”

Kertész Imre az ATV-nek adott interjút új könyvéről és a Szent István Rend átvételéről. A csütörtökön este leadott anyagban Friderikusz Sándor kérdezte a Nobel-díjas írót. Kertész szerint amit az embernek kínálnak, azt el kell fogadni.

Kertész Imre az ATV-nek adott interjújában elmondta, hogy egészségi állapota rossz, de tartja magát. A Parkinson-kórral kapcsolatban beszélt berlini kezeléséről is, amellyel elégedetlen volt, ezért kötözött vissza két évvel ezelőtt Budapestre. De szerinte nem ez a lényeg, hanem az, hogy megcsinálta az életművét.

Ezután rögtön rátértek a Szent István Rendre. Friderikusz ekkor elmesélte, hogy a díj átvétele megosztotta Kertész közönségét, annak „jókora része megrökönyödve fogadta”, hogy Kertész a díjat átveszi. Erre az író válasza az volt, hogy „amit az embernek kínálnak, azt el kell fogadni”. Mint mondta, sokan le akarták róla beszélni, hogy átvegye a díjat, mondván, az valamiféle bűncselekmény volna. Ezt úgy kommentálta, hogy „menjenek a fenébe, ez hülyeség”.

Szerinte őt ezért kifejezetten utálják egyesek. De mint mondta, hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz, és azt tapasztalja, hogy ebben az országban senkivel sem tudja megértetni magát.

Hírdetés

Kertész általában nem ért egyet azokkal az emberekkel, akik a nekik odaítélt díjakat nem veszik át. Mint mondta, amíg valaki nem tömeggyilkos, addig ezt kell tenni.

Az interjúból kiderül, hogy Kertész a legerősebb kritikát Schiff András Londonban és Firenzében élő, Kossuth-díjas zongoraművésztől kapta, aki faxon küldött levelében azt írta neki, hogy utasítsa el a díjat, különben meg fog változni Európában a Kertész Imréről kialakult kép. Kertész erre azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, Schiffnek pedig azt válaszolta, hogy ez „nem releváns, én nem fogom visszautasítani a díjat”.

Ezután áttértek az író frissen megjelent könyvére, A végső kocsmára. Kertész szerint ez a mű egy író küzdelmét mutatja meg arról, hogy miként írja meg a regényét. Mint mondta, már nem kell törekednie arra, hogy művészi regényt írjon, és a szerkesztője nem fogja hagyni, hogy ez legyen az utolsó könyve. Legszívesebben már nem írna, de van egy csomó hangfelvétele.

A teljes interjút itt megnézheti:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »