Kerry a Krímbe való behatolásról és az iráni háborúról

Kerry a Krímbe való behatolásról és az iráni háborúról

Az Egyesült Államok külügyminisztere „pimasz agressziónak” nevezte a Krímben levő orosz bázisok megerősítését. Ezt megelőzően pedig utalt arra, hogy a Pentagon folytatja az előkészületeket az Irán elleni támadásra.Nem lehet saját érdekek védelmében kiagyalt ürüggyel betörni egy másik országba” – jelentette ki John Kerry az NBC-nek adott interjújában. Ez nem annak a beismerése volt, hogy a fals ürügyekkel indított értelmetlen „keleti kampányok” nem megfelelő módszerei ezernyi amerikai polgár életét követelték a távoli országokban. Az amerikai külügyminiszter nem búslakodott azon az amerikai betöréseket követően az adott országokban a békés lakosok százezrei pusztultak el, a menekültek száma pedig milliókra tehető. Kerry nem fejezte ki sajnálatát az iraki és az afganisztáni háborúra költött dollárbilliók miatt.

A „pimasz agresszió” megfogalmazás azokra az akciókra vonatkozott, amelyeket az orosz Fekete-tengeri Flotta tett – egyetlen puskalövés nélkül – a Krímben levő katonai bázisok körül a védelem megszilárdítására és a rend fenntartására.

Nem titok, hogy az amerikai külügyminiszter rendszeresen ad sajátos értékelést a gyorsan változó nemzetközi helyzetről. Az amerikai elemzők szerint, Kerry a Fehér Ház szócsöve,é s csak azt teljesíti, amit neki mondanak. Ezt a tulajdonságot nagyra értékelik Washingtonban. „ Ő mindig tartani fogja magát az előre megírt forgatókönyvhöz”. Az „ukrán”forgatókönyvben pedig az van írva, hogy Oroszország betört Ukrajnába. Kerry pedig mindaddig ezt fogja állítani, amíg a forgatókönyv nem változik.

Hírdetés

Ezt a furcsaságát már korábban, Kerry külügyminiszteri kinevezése előtt is – 2011-ben – észrevette Bret Stephens (Wall Streat Journal): „A rendszer elleni március 16-i első tömeges tüntetést követő napon John Kerry kijelentette, hogy Aszad tartja a szavát, és velem nagyon nemesen viselkedett”. Később Washingtonba visszatérve Kerry „Jó barátnak” nevezte Aszadot. De már 2013. szeptember 2-án más szöveget kap, és a „jó barátot” Hitlerhez és Szaddam Husszeinhez hasonlítja.

Nemrégiben ugyancsak volt egy furcsa dolog. A világközösség tudja, hogy Iránnal sikerült áttörést elérni a nukleáris problematikában. De Kerry a múlt héten ismét sajátos látásmódról tett bizonyságot. „Mi kezdeményeztük és erőfeszítéseket tettünk a törekvésekben, hogy mielőtt megkezdődne a háború, tisztázzuk, van-e lehetőség a békés megoldásra”. Maguk az amerikaiak sem értették: arról beszél, hogy tervezik a háborút, vagy nem vette észre, hogy megváltozott a helyzet?!

Egy diplomata számára azonban különösen veszélyes, ha azt látja, amit akar, és nem azt, ami a valóságban van.


Forrás:hungarian.ruvr.ru
Tovább a cikkre »