Vajon van-e olyan közfeladat az országban, ami nem a kormány kompetenciája? Nos, nincs ilyen. Így vagy úgy, de a kormány illetékessége minden területen fennáll. És vajon van-e az emberi segítségnyújtásnak köze a mindenkori kormányhoz? A válasz erre is határozott nem. Csakhogy némely orbanofób (bér)kommentelő ezt máshogyan gondolja.***
Nagyjából fél éve történt, hogy az egyik budapesti plázában az SOS Gyermekfalvak aktivistái megkérdezték tőlem, van-e néhány percem kitölteni egy kérdőívet? Szántam rá ennyit, s a vége az lett, hogy azóta minden hónapban automatikusan levonnak 1000 forintot a számlámról az árva gyerekek megsegítésére.
Hogy ez sok, vagy kevés, mindenki maga döntse el. Én (egyelőre) ennyit szántam rá, hiszen más helyütt máshogyan ugyancsak segítek annak, aki rászorul. Más nézőpontból vizsgálva amíg egy doboz cigaretta ára 1800 forint (GYEREKEK! NE DOHÁNYOZZATOK!), addig ez a rendszeres havi segély nem a világ pénze.
Tulajdonképp nem is szoktam arra gondolni, hogy én most adományozok, és ezért mennyire jó ember vagyok, hiszen, mint fentebb írtam, az összeg automatikusan levonódik a számlámról.
Amikor viszont két napja szembe jött velem az SOS Gyermekfalvak Facebook-hirdetése, nagyon megörültem neki. Annak az embernek az örömével mosolyodtam el, aki egy rég nem látott ismerősével fut össze a közösségi hálón.
*
*
Az UNICEF által is jegyzett alapítvány a következőképpen fogalmazza meg feladatát:
„Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa egy politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes civil szervezet, melynek célja az otthonukat vesztett gyermekek nevelése, a veszélyeztetett helyzetű gyerekek és családjaik támogatása, érdekeik képviselete. Az SOS Gyermekfalvak azért jöttek létre, hogy otthont és szeretetet nyújtsanak a vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeknek. Célunk, hogy gondozásunkban a gyermekek szeretetben, tiszteletben nőjenek fel, és kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké váljanak. Alapítványunk fenntartásában 3 nevelőszülői hálózat és 4 lakásotthon működik. Jelenleg közel 400 gyermekről gondoskodunk.”
Korábban is olvastam már az alapítványról, és pontosan tudtam, hogy a leírásukban megfogalmazottak megfelelnek a valóságnak. Valóban nem számít náluk sem a felekezeti hovatartozás, sem a pártpreferencia. Úgy összességében tényleg mindent az árva gyerekek megsegítéséért tesznek. S valljuk be, ennél nemesebb és szükségesebb feladat nemigen teremtetik egy egészséges gondolkodású, altruizmusát tekintve segíteni akaró és tudó, dolgozó felnőtt ember számára. Pláne ezekben a mostani időkben, ahol saját árváink mellett a szomszédunkban dúló háború legkisebb és legvédtelenebb áldozatairól is gondoskodnunk kell.
Mosolyomat azonban hamar felváltotta a düh, amikor beleolvastam a hirdetések kommentjeibe.
*
*
Igazából teljesen felesleges a kommenteket egyenként kivesézni, mert nagyjából koherens és átfogó egészet alkotnak. Annál is inkább, mert vettem a fáradságot, és megnéztem a kommentelőket, akik között értelmiségi budapesti épp úgy akadt, mint fizikai munkás vidéki, és fordítva. Emellett életkori megoszlásuk is meglehetősen széles spektrumot mutatott. Nyilván ezeket nem lehet nem reprezentatívnak tekinteni, és erős sejtésemből eredő felháborodásom ellenére sem lehet bizonyítani e tendencia általánosságát.
Azonban ez itt egy vélemény-publicisztikai rovat vélemény-publicisztikája. Véleményem pedig az, hogy a közösségi oldalak hasonló tartalmait böngészve nagyjából ugyanez a kép fogadja az embert mindenhol.
A kisebbség véleményét hangoztató többségi megszólalók ugyanis a legújabb kétharmados Fidesz-KDNP győzelem óta egységesen jelennek meg minden platformon, hogy a kormány iránti gyűlöletükből táplálkozó elkeseredettségüket hangoztassák.
Nem gondolva arra, hogy a kormány a civil szervezetek működéséből is kiveszi a részét, sok-sok támogatási formát nyújtva azoknak a megalapításuktól kezdve a működésük biztosításáig. Ezeknek a támogatásoknak pedig csupán egy része uniós támogatás, a többi az saját kormányzati forrás.
Nyilván a megkeseredett ember nem gondolkodik racionálisan. Emiatt pedig olyannyira felesleges rápirítani, mint egy depressziósnak azt mondani, hogy „ne szomorkodj, lesz ez jobb is, nevess egy kicsit”.
Tény, hogy ez a kommentzuhatag egyszerre nevetséges, gusztustalan és felháborító. És szódával még elmenne, ha mondjuk egy drága óra, vagy egy luxusautó hirdetése alatt kezdenének el egységesen lölőzni. De árva gyerekeknél?
***
Meggyőződésem azonban, hogy nem össztársadalmilag süllyedtünk le idáig, hanem csupán személyes frusztrációinkat manifesztáljuk egy-egy ilyen kommentben.
Adósságainkhoz képest keveset keresünk? Rohadjon el Orbán! Nincs hétvégi hobbitelkünk Tahitin? Mocskos Fidesz! Drága a benzin? Rohadjon el Putyin! (Aki, ugye, a ruszki Orbán.)
És amikor ilyen, vagy ehhez hasonló kommentek a nevünkkel és a profilunkról feltérképezhető identitásunkkal megtámogatva megjelennek a közösségi oldalakon, nem is gondolunk arra, hogy mit teszünk. Kicsit magunkat sajnáljuk, kicsit másokat utálunk, és úgy egyáltalán, meg vagyunk győződve arról, hogy rossz korba, rossz helyre születtünk.
Amiképp viszont ezekről meg vagyok győződve, úgy abban is biztos vagyok, hogy az orbanofób elégedetlenek azért zömében segítenének egy árva gyereken, egy kidobott kiskutyán, egy fedél nélkül maradt családon, vagy egy háborús menekültön.
Összességében tehát ez itt nem a jók és a gonoszak megnyilvánulása, hanem a jó és gonosz gondolatokéi.
***
Kell egy bizonyos értelmi és érzelmi érettség ahhoz a felelősségvállaláshoz, ami kimondatja velünk, hogy amiképp a sikereinket sem a kormánynak köszönhetjük, úgy a kudarcainkért sem a kormány a felelős.
Amint ez a felelősségvállalás megteremtődik bennünk, nyugodt szívvel foglalkozhatunk azokkal a teendőkkel, amik társadalmunkat jobbá teszik.
Ilyen teendő az árva gyermekek életének jobbá tétele. Ez pedig valóban pártok és felekezetek felett álló, egyetemleges kötelességünk.() VBT ()
Kiemelt kép: life.hu
The post „Kérjetek a fidesztől”, avagy a gerjesztett orbanofóbia az árva gyerekeket is elérte appeared first on VBT.
Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
