Kéri László: az emberek érzik a vérszagot, börtönben, rabláncon akarják látni a felelősöket Lajos P. János2025. 10. 17., p – 16:51
Nem lesz komoly változás Magyarország határon túli politikájában, ha a jövő évi választás után nem Fidesz-kormány alakul. A változásra, a kormányváltásra viszont nagy esély van Kéri László politológus szerint. Az új kormány egyik legnagyobb kihívása a gazdaság helyreállítása lesz, mert az most gyalázatos képet mutat.
Magyar gazdaság és társadalompolitika 2025-ben címmel tartott előadást Dunaszerdahelyen, az NFG klubban Kéri László politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász. Az ország gazdaságáról értelemszerűen Petschnig Mária Zita beszélt, míg Kéri a Magyar Péter és a Tisza párt megjelenése utáni politikai helyzetet elemezte 6 hónappal a jövő évi parlamenti választás előtt.
Zsákutcában az ország
Petschnig szerint az Orbán-kormányok az elmúlt 15 évben zsákutcába vitték Magyarországot, amit az is jelez, hogy nemhogy felzárkóznia nem sikerült az Európai Unió fejlett országaihoz, hanem még a volt szocialista országok is sorra előzték meg őt. „Minimális felzárkózás történt a 2010-2019 között, viszont a 2020-2024-es időszakban ez teljesen leállt, majd idén már alacsonyabb a magyar gazdasági növekedés, mint az uniós átlag” – magyarázta Petschnig.
Szerinte ennek több oka is van, de az egyik, hogy Orbán a tudásalapú gazdaság helyett a munkaalapú gazdasági modellt erőlteti már 2010 óta, ami abban is meglátszik, hogy százmilliárdokat von ki az oktatási rendszerből. A másik hiba szerinte, hogy az utóbbi években egy lábra állította a gazdaságot: mindent az akkumulátorgyártásra épített, ami egyelőre csak veszteséget termel.
Petschnig szerint egyáltalán nem kell csodálkozni a magyar gazdaság földbe állásán.
„Az uniós támogatások elapadása a GDP 4 százalékának megfelelő pénzt vont el, az adósságszolgálat a magas államadósság és az ugyancsak magas kamatok miatt további 5 százalékot visz el a GDP-ből”
– magyarázta a közgazdász.
15 hónap alatt nagyobb változás, mint 20 év alatt
Kéri László szerint a várható változást az alapozza meg, hogy az elmúlt 15 hónapban a társadalom nagyobbat változott, mint az azt megelőző 20 évben. Szerinte ehhez több körülmény együttes hatására volt szükség. Az egyik az, hogy a gazdaság rossz helyzete az ország nagy részét sújtja. Úgy véli, erre jó példa, hogy a lakosság alsó 50 százalékának kezében csak a megtakarítások kevesebb mint 10 százaléka van, míg a felső 10 százalék kezében 72 százalék összpontosul. „Ebben a tekintetben az uniós országok élcsoportjába tartozunk” – magyarázta Kéri. Ez okozza azt is, hogy az utóbbi évek rekordinflációja nagyon súlyosan érintette a lakosság nagy részét.
„Egy kétmillió forintos fizetésből mindegy, hogy 250 ezer vagy 280 ezer forintot költenek élelmiszerre, de egy 280 ezer forintos fizetés esetében nem mindegy, hogy 150 ezret vagy 100 ezret kell élelmiszerre költeni”
– hozott példát a politológus.
Újra érdekli az embereket a politika
A társadalom változását mutatja szerinte az is, hogy a lakosság egyre nagyobb része érdeklődik a politika iránt. „A nagy online portálok napi látogatóinak száma a havi 120 ezerről félmillióra nőtt, ami négyszeres növekedés” – támasztotta alá Kéri. Az is a kormányváltás irányába mutat szerinte, hogy a lakosság 64 százaléka akar változást, igaz, ez nem azonos a kormányváltással. „Biztosan vannak köztük olyanok is, akik beérnék azzal, hogy a Fidesz másként csinálja” – mondta Kéri. Úgy véli azonban, hogy a többség valódi változást, „rendszerváltást” akar.
„Az emberek érzik a vérszagot, a szeretnék lecsukva, rabláncon látni a jelenlegi helyzet felelőseit”
– mondta az elmúlt másfél év országjárására hivatkozva a politológus. A házaspár a Tisza szigetek rendezvényein fellépve mutatja be az ország aktuális gazdasági és társadalmi helyzetét, Kéri szerint azonban a Tisza párthoz nincs közük.
Kapcsolódó cikkünk
Szeptemberben is maradt a stabil különbség a Tisza és a Fidesz között. Egyre többen mennének el szavazni, de ezzel együtt nőtt a bizonytalanok aránya a Republikon Intézet felmérése szerint.
A Republikon Intézet (RI) szerint a szeptember érdekes hónap volt a pártpreferenciák szempontjából. 5 százalékponttal növekedett a biztos szavazók aránya, miközben ugyanennyivel nőtt a bizonytalan választók aránya is.
„Többen mennének el szavazni, mint korábban, de kevesebben biztosak abban, hogy melyik pártra szavaznának”
– állítja a szeptember végén gyűjtött adatokra hivatkozva az intézet. Emiatt az előző hónaphoz képest némileg átalakult mind a biztos szavazók, mind a pártválasztók csoportjának összetétele. Szerintük ennek oka, hogy a Fidesz a „Tisza-adó” kampánnyal egészpályás letámadásba kezdett, míg a „Zsolti bácsi” botrány és a tovább gördülő Hatvanpuszta-ügy a kormánypártokat rázta meg. Úgy vélik, ezek a témák alkalmasak a választók mozgósítására, de a pártszavazók elbizonytalanítására is.
„Ezzel együtt is megszilárdulni látszik a pártrendszer, a Tisza hosszú hónapok óta szemmel látható előnnyel vezet a Fidesz-KDNP előtt, a kormánypártok nyári lendülete nem volt elegendő ahhoz, hogy megszorongassa Magyar Péteréket, de a Fidesz-KDNP körüli folyamatos botrányok sem igazán tépázták meg a regnáló pártszövetség támogatottságát”
– írja elemzésében a Republikon.
A két nagy párt mögött az RI szerint a Mi Hazánk az egyetlen stabil bejutó, a DK és a Kutyapárt a parlamenti bejutási küszöb körül mozognak az elmúlt hónapokban, a Kutyapárt inkább stagnál, a DK legújabban némileg gyengült.
A pártválasztók körében erősödött a Tisza
Szeptember végén a Tisza párt 5 százalékponttal vezet a Fidesz-KDNP előtt a teljes népességben, 30-25 az állás. A pártválasztók körében 6, a biztos szavazó pártválasztók körében 8 százalékponttal vezet Magyar Péter pártja, miután hibahatáron belül erősödni tudott.
A pártválasztók körében 41-35, a biztos szavazó pártválasztóknál 43-35 az állás a Tisza javára.
Továbbra is a Mi Hazánk a harmadik legerősebb párt, a teljes népesség körében 1 százalékpontot esett vissza, 5 százalék szavazna a pártra. A Pártválasztók és biztos szavazó pártválasztók körében változatlanul 8-8 százalék támogatottsággal bír, így bejutna a parlamentbe.
A DK támogatottsága némileg csökkent szeptemberben, a teljes népességben 1 százalékponttal, a pártválasztók és a biztos szavazók körében 2-2 százalékponttal. Jelenleg a teljes népesség 4, a pártválasztók és biztos szavazók 5-5 százaléka szavazna Dobrev Klára pártjára, éppen a parlamenti küszöböt éri a párt támogatottsága.
A Kutyapárt támogatottsága változatlan nyár óta, a teljes népesség 4, a pártválasztók 6, a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka szavazna az MKKP-ra, a legújabb adatok szerint épphogy bejutnának a parlamentbe.
A kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.
Kapcsolódó cikkünk
A magyar kormányfő hétfőn reggel a Harcosok órája vendégeként többek között a pedofilbotrányba keveredett miniszterelnök-helyettessel kapcsolatban is nyilatkozott. Orbán és a Fidesz az ellenzéket és a sajtót vádolva próbál előre menekülni az állami gyermekvédelmi rendszer egyre súlyosabb problémái elől. A politikusokat ért pedofilvád csak a botrány egyik szála.
„A jobboldalban van egy idegenkedés mindennel szemben, ami arctalan” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, a digitális térben sunyiság és zavarosság található, ezért van szükség a digitális honfoglalásra.
„Van egy problémája a modern világnak” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a politika összekeveredett a szórakoztatóiparral, ez pedig a „holdkórosoknak kifejezetten kedvez” – mondta, „félnótásnak” és „széllel béleltnek” nevezve ellenzéki politikusokat. „Az egyik kartonfigurával beszélget, a másik trombitál, a harmadik létrára mászik” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „nagy erőfeszítést igényel tőlünk, hogy felmenjünk az internetre, de megőrizzük a komolyságunkat is”.
„Ellentámadásba mentünk át” – mondta Orbán Viktor a Szőlő utcai bántalmazási ügy kapcsán. „Én általában el szoktam engedni a fülem mellett az álhíreket” – mondta, hozzátéve, „Semjén Zsolt azonban beleállt, mert személyesen őt támadták”.
„Zsoltnak igaza volt, ez vérvád, és a vérvádba bele kell állni”
– fogalmazott a kormányfő.
Mint mondta, ez a kormány cselekvőképessége iránti támadásnak minősült, „itt nem csak a becsületet kell megvédeni, hanem a kormány működőképességét is”. Hozzátette: Magyar Pétertől Dobrev Kláráig beszálltak a támadásba az ellenzéki politikusokok is.
„Akik ebbe beleszálltak, pontosan tudták, hogy ilyen váddal illetni bárkit, az bűncselekmény, aminek jogkövetkezményei vannak”
– mondta.
„Én Hadházy úrral nem vitatkozom, az egy bolond, félnótás, nem lehet komolyan venni” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: „inkább szánalomra méltó, nem érdemes politikusi szereplőnek venni”.
Kapcsolódó cikkünk
A tavalyi kegyelmi botrány után (amibe belebukott az államfő és hozzájárult Magyar Péter felemelkedéséhez) most talán egy még súlyosabb pedofilbotrány rázza meg a Fideszt, a kormánypárt próbál előremenekülni és minden gyanúsítgatást tagadni. A politikai elemző szerint most éghet rá a Fideszre, hogy a kegyelmi ügy után nem tett eleget a gyermekvédelemben.
Feltehetően egy összehangolt, előre megtervezett, ténybeli alapokat nélkülöző kampány zajlik, amelynek célja az Orbán-kormány cselekvőképességének korlátozása – többek között ez szerepel abban a jelentésben, amelyet az Igazságügyi Minisztérium tett közzé a Budapesti Javítóintézettel kapcsolatos ügyben. A dokumentumban rögzítik, hogy a Szőlő utcai javítóintézet vezetője ellen büntetőeljárás van folyamatban, és az eddigi adatok alapján fiatalkorú személy sem sértettként, sem elkövetőként nem érintett.
Az eljárás azért indult, mert az intézmény több nagykorú, huszonéves nőt foglalkoztatott, akik a gyanú szerint az igazgató tudtával vagy közreműködésével prostitúciós tevékenységet végeztek, amiből ő anyagi előnyhöz juthatott.
Hangsúlyozzák, sem a vizsgálat során, sem a jelenlegi büntetőeljárásban nem merült fel az Orbán-kormány valamelyik tagjának az érintettsége.
Államellenes puccs?
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Semjén Zsolttal szemben burkolt módon megfogalmazott vád nem más, mint egy „államellenes puccskísérlet”, ezért „brutális” fellépéssel fenyegetőzött.
Azután borult ki Kocsis, miután a Szőlő utcai javítóintézet ügyének vonatkozásában felmerült a parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes neve. Úgy folytatta, ha valaki elhiszi, hogy a magyar kormánynak van két pedofil tagja, akkor a magyar kormány lényegében megsemmisült. Mivel ez így nem személyes ügy, akkor ez egy államellenes puccskísérlet, ugyanis a rendőrséggel, a titkosszolgálatokkal szembeni vád, lényegében porig rombolja az államba vetett bizalmat – mondta.
Két politikusra freccsen sár
Káncz Csaba, a Privátbankár gazdaságpolitikai újságírója Facebook-posztja után lepték el az ellenzéki nyilvánosságot azok a bejegyzések, amik bizonyíték nélkül próbálták összekötni Rogán Antal propagandaminisztert és Semjén Zsoltot a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélésekkel.
Amíg Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat volt igazgatója a Válasz Online-nak adott interjújában csak annyit mondott, hogy „két nagyon magas rangú politikust emlegetnek, az egyiknek állítólag fiúkat, a másiknak lányokat vittek”, pár nappal később Káncz bedobta a két miniszter nevét.
A kiszivárogtató Kánczra azonnal ráugrott a hatalom, mondván, a brit titkosszolgálat hírszerző tevékenységét támogathatja…
Nagyon kínos téma
Ranschburg Zoltán politikai elemző szerint „Zsolti bácsi” ügye nagyon rosszul érintheti a Fideszt, Semjén Zsolt komoly politikai hibát követett el. A 30 éve politizáló miniszterelnök-helyettes mintha kiesett volna a rutinból, zsigerből, egyfajta pánikból reagált – mondja az elemző. Semjén Zsolt vérvádnak nevezte a parlamentben elhangzott kérdést, ki lehet az a Zsolti bácsi, az ellenzék vizsgálatot követel, a kormányoldal rágalomról, hazaárulásról és egy külföldi titkosszolgálatról beszél.
Az egész ügy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója elleni nyomozással indult, aki a gyanú szerint éveken át prostitúcióra kényszeríthetett volt javítóintézetis lányokat, de ezt hiába tudták sokan, nem történt semmi. Noha az ellenzék hozta be a parlamentbe a „Zsolti bácsiról” terjedő pletykát, azzal, hogy azt Semjén magára vette, és védekezett, politikailag nehéz helyzetbe lavírozta a Fideszt.
Mégpedig azért, mert Semjén nyilvános reakciójáig még a kormánnyal kritikus független sajtó sem foglalkozott érdemben e híreszteléssel. Az üggyel a Fideszt a legsebezhetőbb pontján támadják, ez pedig a gyermekvédelem területe, ami ezer sebből vérzik, és a kegyelmi ügy óta neuralgikus pontja a kormánypártnak.
Megalapozott problémák sora
Ráadásul ha a „Zsolti bácsiról” szóló szóbeszédek talán csak pletykák is, Juhász Péter Pál, a javítóintézet május végi letartóztatása óta fókuszba került két fontos kérdés, ami viszont valóságos: miként történhetett meg, hogy Juhász hosszú éveken át megúszta a felelősségre vonást, és egyáltalán miért kerülhetett vezetői pozícióba, ha 2009-ben fegyelmivel távolították el a gyermekvédelemből egy gondozottal való, helytelennek ítélt kapcsolata miatt. Juhászt ugyanis a 2010-es fideszes kormányváltás után nevezték ki a Szőlő utcai otthon igazgatójává, miközben kirúgták azt a gyermekvédelmi szakembert, aki korábban sokat tett a férfi eltávolításáért.
Ám hiába jelezték a Juhásszal kapcsolatos aggályokat a Németh Szilárdhoz (a Fidesz egyik kulcsembere) kötött Dudás Zoltán minisztériumi főosztályvezetőnek, ő 2011-ben felterjesztette Juhászt erre a pozícióra.
Ráadásul Semjén Zsolt a parlamentben úgy reagált egy kérdésre, mintha az az őt személyében érő vád lenne, ami nagyon komoly politikai hiba volt.
A válasza hangneme egyértelműen vádnak tekintette a kérdést, határozottan védekező pozícióból reagált. Így ő maga terelte politikai síkra az ügyet azzal, hogy személyes támadásként kezelte.
Magyar Péter kapcsán így nyilatkozott: „lehallgatja a feleségét, feljelenti a feleségét, utána egy papírmaséval beszélget”. Hozzátette: „egyfelől komolyan kell venni őket, másfelől nem szabad súlyt sem adni nekik, veszélyesek, de ugyanakkor félnótások is” – fogalmazott.
„A vagyonadó kérdése mindig vonzó felvetés, de nem szokták elmondani, mint jelent ez a valóságban” – mondta az adóváltozási tervek kapcsán a kormányfő, aki szerint „ezt egyszer már végigcsinálta Magyarország, és mindenki utálta”.
„A mi filozófiánk, hogy alacsony adókulcsok legyenek, azt mindenkitől beszedjük, de utána hagyjuk, hogy az emberek a saját életüket éljék” – mondta, hozzátéve: „amit a tiszások javasolnak, azzal belemásznak az emberek életébe”, hiszen fel kell mérni, kinek mennyi a vagyona, az államnak nyilvántartást kell vezetni erről, majd a vagyonnyilvántartást ellenőrizni kell.
Semjén és a pedofilvád
A Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elleni vád múlt héten hétfőtől vált egyre nagyobb témává a magyar médiában. Akkor kérdezte meg a DK-s Arató Gergely parlamenti képviselő az interneten, bizonyítékok nélkül terjedő pletykákra alapozva, hogy „ki az a Zsolti bácsi”. Semjén ezután állt fel a parlamentben, és vette magára a vádat azzal, hogy alaptalanul gyanúsítják.
„Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm”
– mondta Semjén, és „vérvádnak”, „Belzebub-vádnak” nevezte szerinte ellene folyó kampányt.
Már néhány hete terjednek arról hírek, amelyek magas beosztású politikusokat gyanúsítanak pedofíliával. Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke is erősítette ezt egy szeptemberi YouTube-videójával, amelyben egy névtelenül és arctalanul nyilatkozó férfi azt állította: egy nagyon magas rangú politikus rendszeresen járt egy Ózd környéki gyermekotthonban, ahol szexuális kapcsolatot létesített 10-12 éves fiúkkal. A fiúk nem látták a férfi arcát, de később megismerték a hangját a tévében, és Zsolti bácsinak nevezték.
Mi történt a Szőlő utcában?
Ez az ügy azonban nem kapcsolódik az Orbán által is említett, budapesti Szőlő utcai gyerekotthon ügyével, akinek igazgatóját, Juhász Péter Pált (nem azonos a fent említett, volt politikus Juhász Péterrel) már letartóztatták, ellene a vád emberkereskedelem és szexuális visszaélés. Az igazgatót már a 2011-es kinevezése előtt is gyanúsították szexuális visszaéléssel, ennek ellenére a Fidesz-kormány kinevezte őt a Szőlő utcai gyermekotthon élére. A jelenlegi gyanú szerint az igazgató az otthonban nevelkedett lányokat futtatott. Az ügyben már korábban, mintegy 10 éve is történt bejelentés, de Juhászt csak most tartóztatták le, mert állítólag a szolgáltatásait magasrangú politikusok is igénybe vették, akik védelmet biztosítottak számára.
Ezt az ügyet a Válasz Online robbantotta ki, ahol szeptember 8-án jelent meg egy interjú Kuslits Gáborral, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatójával. Ő konkrét nevek nélkül arról beszélt, hogy szakmai körökben hosszú évek óta „két nagyon magas rangú politikust emlegetnek”, akik Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsított volt igazgatóját védik, írta összefoglalójában a Telex.hu.
„Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek”
– mondta Kuslits a Válasz Online-nak adott interjújában.
(Blikk, Telex, lpj)
Karácsonyra kiderül, nyerhet-e a Tisza
A politológus úgy véli, néhány hónapon belül kiderül az is, hogy a Tisza párt képes lesz-e választási sikerre váltani a jelenleg a közvélemény-kutatásokban mutatkozó előnyét.
„Magyar Péter október 23-án kezdi meg a képviselőjelöltek bemutatását, utána kiderül, hogy a jelöltek képesek-e helyben támogatottságot szerezni”
– magyarázta a politológus. Úgy véli, ez karácsonyig kiderülhet.
Szerinte 70 egyéni körzetet kell a Tisza pártnak megnyernie a 106-ból, és akkor megszerezheti a kétharmadot a 200 fős Országgyűlésben. A 106 egyéni választási körzet mellett a többi képviselői helyet a listákra leadott voksok alapján osztják fel a pártok között. A magyar választási rendszer olyan, hogy 30-35 százalékos eredménnyel már kétharmadot lehet elérni. „Ezt a Fidesz szabta magára, de most a Tisza élhet vele” – jelentette ki Kéri.
Kisebb korrekció a határon túli politikában
A kormány határon túli magyarokhoz fűződő politikájában csak kisebb változásra számít a politológus.
„A Fidesz a határon túli politikája azon alapul, hogy az évek során kiépítette a maga klientúráját”
– magyarázta Kéri. Szerinte az erdélyi példa mutatja, hogy az évi 14-15 milliárd forint támogatás 90 százaléka egy szűk kör kezébe kerül. Magyar Péter ezt a rendszert akarja felülvizsgálni, a Fidesz köré épült klientúrát lebontani.
„Az eddigi nyilvános megszólalásai alapján azt látom, hogy nem akarja megszüntetni a határon túliak támogatását, de erősen felül akarja vizsgálni a rendszert” – mondta a politológus.
Abban viszont sokkal nagyobb változást lát Kéri, ahogyan Magyar Péter a külföldre, Nyugat-Európába költözött magyar állampolgárokat kezeli.
„Magyar is hosszabb ideig élt külföldön, Brüsszelben dolgozott, ezért teljesen máshogy viszonyul a nyugaton élő magyarokhoz, alapvetően számol velük, ami Orbán Viktorra nem jellemző”
– mondta a politológus. Ezt mutatja szerinte az is, hogy nagy nyugat-európai városokban, például Münchenben vagy Berlinben sorra alakulnak a Tisza szigetek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


