Keretet hirdetett Marco Rossi – nagy meglepetésekkel

Keretet hirdetett Marco Rossi – nagy meglepetésekkel

A március 21-i, nagyszombati Szlovákia elleni és a március 24-i, Horvátország elleni hazai Eb-selejtezőre készülő A-válogatott keretbe 26 labdarúgó kapott meghívást Marco Rossitól.

A keret kialakításánál komoly kompromisszumokat kellett kötnie a Marco Rossi vezette szakmai stábnak, mivel több szóba jöhető játékos is sérült, illetve keveset játszik klubcsapatában. Emellett azt is figyelembe kellett venni, hogy a megszokottnál rövidebb idő áll rendelkezésre az első mérkőzésig.

„Két nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük meg az Európa-bajnoki selejtezőket, a felkészülésre viszont mindössze két napunk lesz, miközben lesznek olyan játékosok, akik csak keddre érkeznek meg Telkibe” – fogalmazott az mlsz.hu-nak Marco Rossi.

A válogatottba ezúttal meghívást kapott Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik is, akik eddig egyszer sem voltak Marco Rossi keretének tagjai, bár tudni lehetett, hogy a szakmai stáb figyelemmel kíséri a két fiatal labdarúgó teljesítményét.

„Valójában mindkettejük esetében csak a megfelelő pillanatra vártam. Norbert az utóbbi időben rendszeresen játszik és a teljesítménye is indokolja azt, hogy a keret tagja legyen. Dominikról is elmondtam már, hogy tehetsége megkérdőjelezhetetlen, de a megfelelő pillanatban kell majd neki lehetőséget adni. Ez most jött el, hiszen már a Salzburg keretével készül, amely nagyon modern és agresszív focit játszik, amihez viszont nagyon kemény edzésmunkára van szükség, így a fiatal játékos nagyon jó állapotban van” – tette hozzá Marco Rossi.

A kerettagok többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, néhány játékos pedig klubkötelezettségei végeztével a hétfői nap folyamán. A csapat szerda délután utazik el a Szlovákia elleni idegenbeli találkozó helyszínére, vasárnap 18 órakor pedig a Groupama Arénában lép pályára a vb-ezüstérmes horvát válogatott ellen. Várhatóan mindkét mérkőzésen telt ház előtt játszik majd a csapat, hiszen nagyon rövid idő alatt elkapkodták a jegyeket.

A válogatott kerete

Kapusok

  • Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
  • Gulácsi Péter (RB Leipzig)
  • Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
  • Védők

  • Baráth Botond (Sporting Kansas KC)
  • Bese Barnabás (Le Havre)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Korhut Mihály (Árisz Szaloniki)
  • Lang Ádám (FC Cluj)
  • Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
  • Hírdetés

  • Willi Orbán (RB Leipzig)
  • Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
  • Középpályások

  • Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
  • Holman Dávid (Slovan Bratislava)
  • Kalmár Zsolt (DAC)
  • Kleinheisler László (NK Osijek)
  • Kovács István (Mol Vidi FC)
  • Nagy Ádám (FC Bologna)
  • Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
  • Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
  • Támadók

  • Balogh Norbert (APÓ Ellínon)
  • Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad)
  • Holender Filip (Budapest Honvéd)
  • Nagy Dominik (Legia Varsó)
  • Németh Krisztián (Sporting Kansas)
  • Szalai Ádám (TSG Hoffenheim)
  • Varga Roland (Ferencvárosi TC)
  • Az Eb-selejtezőcsoport márciusi programja

    Március 21., csütörtök

  • 20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
  • 20.45: Szlovákia–Magyarország
  • Március 24., vasárnap

  • 15.00: Wales–Szlovákia
  • 18.00: Magyarország–Horvátország

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »