Keresztes Szilárd püspök mutatott be Szent Liturgiát Sajószentpéteren

Keresztes Szilárd püspök mutatott be Szent Liturgiát Sajószentpéteren

A templom búcsúünnepét július 2-án tartották, mely során a Sajószentpéteri Görögkatolikus Parókia alapításnak ötvenedik évfordulóját is ünnepelték. A Szent Liturgiát Keresztes Szilárd emeritus megyéspüspök vezette. Kovács Lajos parókus beszámolóját olvashatják.

A Sajószentpéteri Görögkatolikus Parókiát 1972-ben alapították. Fél évszázados fennállásának megünneplésére azonban csak most, egy évvel később került sor, a tavalyi parókusváltás miatt.

Fél évszázad nem tűnik nagy időnek egy egyházközség életében, de nagy eredményei vannak a sajószentpéteriek életében. Parókia, azaz lelkészi lakás, szép templom az Úr hajlékának, házi segítségnyújtó szolgálat, azaz idős, beteg emberek gyámolítása, karitászszolgálat, egyházi fenntartású bölcsőde és óvoda a legkisebbeknek mind-mind hirdeti Isten dicsőségét, az evangélium örömhírét. Van miért hálát adni.

A 2020-ban átadott óvoda és bölcsőde Szent Péter apostol nevét viseli Sajószentpéteren. Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén Orosz Atanáz püspök is részt vett azon a Szent Liturgián, amelyre az óvodásokat óvó- és dajka nénik, valamint szüleik is elkísértek.

Hírdetés

Az ünnephez kötődően korábban Szent Péter a Bibliában címmel rajzversenyt hirdetett az óvoda társintézményeink körében. A legjobb pályaműveket most jutalmazták. A díjátadó résztvevőit az óvodások a csodálatos halfogásról szóló bibliai történet előadásával lepték meg.

A templom búcsúünnepét július 2-án tartották. Az ünnepi Szent Liturgiát Keresztes Szilárd emeritus megyéspüspök vezette. Homíliájában felidézte az elmúlt ötven év elért eredményeit és egyben emlékeztette a hívőket, hogy Szent Péter és Pál apostolok nyomában ma is hűséges áldozatvállalással kell megélnünk Krisztus evangéliumát.

Az itt szolgált parókusok Isten igéjének hűséges hirdetői voltak mindannyian. Időrendi sorrendben Szarka József, Obbágy László, Polgári László, Kormos Illés, aki tavalyi váratlan elhunyta miatt a megdicsőült igazakkal pihen az irotai temetőben, Lipták Pál, Pacsai János, akinek szolgálati idejében a templom felépült és idén ünnepli pappá szentelésének huszonötödik jubileumát, valamint Jármi Zoltán.

Szívből örülünk, hogy köszönetet, hálát mondhatunk a mindenható Istennek és a templom- és közösségépítő jó szándékú híveknek, közösségnek.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »