A Vakcina – Etika – Egyházi jövőkép címmel február 23-án megtartott online kerekasztal-beszélgetést a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata szervezte Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgató-főorvosa, Papp Miklós görögkatolikus morálteológus és Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője részvételével.
Hogyan értékeltük át az életünket a járványhelyzetben? Mit tudhatunk az engedélyezett oltóanyagokról? Mit kell megfontolnunk felelős keresztényként a jelenlegi helyzetben? Hogyan hatott az elmúlt év egyházi közösségeinkre? Milyen jövőképek sejlenek fel előttünk és miként értékeli mindezt a teológia? Többek közt ezekre a kérdésekre keresték a választ a sorozatindítónak szánt online kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Közel egy év személyes tapasztalatait összegezve Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgató-főorvosa, a Magyar Kórházszövetség alelnöke elmondta, átesett a Covid-betegségen, és ennek során szembesülnie kellett önmagával, az életével.
A kórházi munkában előtérbe került a közös cselekvés, általában erősödött a közösségi szellem, a váratlan helyzetekre gyorsan és együttes erővel kellett reagálni: kórházi osztályokat kellett létrehozni, vagy éppen kórházi iskolát szervezni ötven gyermek számára. „Összességében azt mondhatom, katarzis volt” – vallotta a főigazgató, aki arról is beszélt, hogy egészségügyi vezetőként tanulságos volt számára szembesülni a közösségi médiában tapasztalható, olykor hisztérikus tömegreakciókkal is.
Papp Miklós morálteológus, a Sapientia Főiskola intézetvezető tanára kifejtette, a járványhelyzet számos kérdést felvetett az online liturgiaközvetítés terén, főként a görögkatolikusoknál. „Személy szerint például ragaszkodtam a Szent Liturgia folyamatának csupán a Miatyánkig terjedő közvetítéséhez, a további részt online nem közvetítettük.”
A járványhelyzet a házasságokra is hatással volt: felerősödött, ami amúgy is jellemezte a kapcsolatokat, ahol jól működött, még jobb lett, ahol rosszul, ott sajnos tovább romlott. „Mi sok időt töltöttünk együtt, például napi ötször együtt étkeztünk, és jól mentek a dolgok” – osztotta meg személyes tapasztalatát a Sapientia intézetvezetője, s hozzátette: a tudományos munka terén pedig igyekezett tartani az éves ütemtervet.
Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője elmondta, tudományos munkáját lényegileg nem érintette a járvány. „Megfigyelői élethelyzetéből” nézve azonban sok érdekes jelenséggel szembesült, szinte „laboratóriumi körülmények között” vizsgálhatott meg kulturális, vagy a tudománnyal kapcsolatos folyamatokat, amelyek éppen a járvány révén kerültek felszínre.
Kiderült számára, hogy
Sokakban megfogalmazódott például, hogy a mostani járvány Isten büntetése, vagy a végidők jele, mások szerint azonban ez nem tartható. E „meggyőződések” hátteréről Görföl Tibor elmondta: akkor ütötték fel a fejüket ezek az értelmező folyamatok, viták, amikor a járvány elérte Európát.
Walter Kasper szerint a több ezer ember halálát követelő Lisszaboni földrengés óta semmi nem rázta meg ennyire – vagy legalábbis nem látta el ennyi kérdőjellel – a vallás társadalmi beágyazottságát. Azzal kell szembesülnünk, hogy a kultúránk névleg ugyan keresztény, de például az „Isten büntetése” értelmezési minta olyan nagyon ősi (több tízezer éves) hogy 2000 év csekély időnek bizonyul ahhoz, hogy a gondolkodásunkban őrzött mitikus minták felülíródjanak.
ha következetesek lennénk, akkor úgymond „Isten büntetésének” nem is szabadna ellenállnunk, nem is szabadna védekeznünk.
Párhuzamos világokban élünk, gondolkodunk a vallás, a kultúra és a tudomány kapcsolatát illetően is. Ki a modern keresztény? Van, aki a válaszában bennfoglaltan azt mondja, hogy a tudomány fontos, mások szerint gyanús.
Az online liturgián való részvétel esetében egyes teológusok részéről olyan vélemény is megszületett, hogy a hívők általános papságából kiindulva laikusok átváltoztatást is végezhetnének.
Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy a járványhelyzetben érdekes módon felszínre kerültek azok a párhuzamos világok, amelyek már korábban is megvoltak; a mélyben sokkal több a törésvonal, sokkal több nézeteltérés lappang, mint gondolnánk – összegezte Görföl Tibor.
A járvány harmadik hulláma és a megfelelő vakcinák, az átoltottság körüli kérdések is napirendre kerültek az online beszélgetésen.
Velkey György leszögezte: a járvány elleni küzdelemben hatalmas erők mozdulnak meg a tudományos innováció, a kereskedelem, a politika, a gazdasági érdekek, az elosztás terén, de a tömeghangulatot le kell választani a szakmai kérdésekről. A vakcinák használatának van ellenőrizhető módszertana.
„Érezzük, hogy most, a harmadik hullám idején nem lehet lazítani, ugyanakkor az öt százalékos átoltottsággal Magyarország vezet az Európai Unióban.” Tehát nem állunk rossz helyen, persze továbbra is „őrületes a hajtás” a vakcinákhoz való hozzáférésért – mondta a főorvos.
„Nem tehetünk szemrehányást a magyar világnak”, de azért azt tudni kell, hogy vannak korlátok az egészségügyi rendszerben, amely „kiégett” állapotba került az elmúlt közel egy év alatt – mondta Velkey György.
Papp Miklós morálteológus a vallási jellegű aggályokkal, félelmekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy
Már 2005-ben felmerült az oltóanyagokkal kapcsolatban a kérdés, hogy ezek előállításakor felhasználtak-e egykor abortált magzatokból származó sejtvonalakat, s ha igen, milyen mértékű a morális közreműködés (szándékos, közvetlen, vagy indirekt, távoli) felelőssége az oltások elfogadásának esetében. Papp Miklós hangsúlyozta: a tanítóhivatali megnyilatkozásokkal összhangban szilárd lelkiismerettel élhetünk a most rendelkezésre álló vakcinákkal. Aki teheti oltassa be magát!
A morálteológus nem nevezett meg olyan oltóanyagot, amelynek kutatása, előállítása, vagy tesztelése során a korábban említett sejtvonalakból felhasználtak volna, erre nem is érezte magát szakmailag kompetens személynek (utalt arra, hogy a Magyar Kurír segítségével erre a kérdésre választ kaphatunk), de „ha nem válogathatunk az oltóanyagok között, akkor az esetleges morális felelősségünk is nagyon távoli és indirekt” ezen a téren – mondta, s hozzátette: az egyházi tanítóhivatal ragaszkodik az élet kultúrájához és bíztatja a tudósokat, hogy keressék annak a módját, hogy például adott esetben ne magzatokból származó sejtvonalakon kelljen tesztelniük.
A kerekasztal-beszélgetésben szó esett a járványhelyzet tanulságairól. Velkey György ezzel kapcsolatban rámutatott: „Gyerekgyógyászként elmondhatom, hogy
Megéljük a kiszolgáltatottságot, ugyanakkor az egymásrautaltságot is. A járvány elején érzékelhető volt a társadalmi szintű pozitív odafordulás az egészségügy felé, ősszel már-már az egészségügyben dolgozókat tartották vétkesnek mindenért, azután e kétféle hozzáállás kiegyenlítődött. A tanulság, az üzenet egy etikai imperatívusz:
Papp Miklós morálteológus azt mondta: „Szeretném dicsérni a magyar nép lelkét. Tudtunk nagylelkűek lenni, tapsolni az erkélyen mások erőfeszítéseit elismerve, tudtunk egymásra figyelni a bajban, képesek vagyunk testvérként tekinteni egymásra.”
Görföl Tibor hangsúlyozta: nehéz tanulságot levonni az elmúlt közel egy év történései alapján. Az is kérdés, hogy vajon a tanulságok levonása lenne-e a valósághoz való helyes viszonyunk? Sőt, az is kérdés, hogy
Sokakban megfogalmazódott, hogy „milyen jó lesz az átoltottság után”, ha visszatér az élet a régi „kerékvágásába”. De vajon milyen az a régi kerékvágás, ami esetleg csupán a horvátországi nyaralást jelenti? Méltó-e arra, hogy normális emberi életnek nevezzük? Milyen az az élet, amit magunk mögött hagytunk?
Vannak tőlünk távolinak tűnő problémák, amelyek sokkal több emberi áldozatot követelnek, sokkal kegyetlenebbek, mint az egyébként önmagában valóban szörnyű koronavírus-járvány. Érdemes lenne ezekre is odafigyelni, és nem csak akkor, amikor közel kerülünk e problémákhoz.
Harmadsorban nekünk, keresztényeknek az Istenről való számos elképzelés felmerülése közepette fontos volna komolyan elgondolkodnunk az alapvető teológiai kérdésekről; arról, hogy „hogyan cselekszik, hogyan van jelen Isten a világban”. Még ha soha nem is tudjuk ezt egész pontosan megmondani, de legalább legyen hívő törekvésünk ennek megértésére, tisztázására.
Nem utolsósorban pedig vegyük a fáradságot, hogy megnézzük, hogyan viselkedett a járványhelyzetben Ferenc pápa, hogyan állt ki tavaly tavasszal a Szent Péter térre az esőben, hallgassuk meg ennek az idős jezsuitának a szavait, figyeljük meg a gesztusait, és utána ki–ki gondolkodjon el azon, hogy „beletöröheti-e a lábát Ferenc pápába”, ahogy azt sokan itt, Magyarországon is megteszik.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Kisnémet László moderátor kérdésére a járványhelyzet „kegyelmi tapasztalatairól” is szóltak.
Velkey György hangsúlyozta, az egészségügy világában láthatóvá vált az ápolók, az orvosok elszántsága, áldozatkészsége, nyilvánvalóvá vált a a felelősségük a magyar társadalom számára. Elsősorban rádöbbenhettünk az ápolók magasrendű testi, lelki, szellemi szolgálatának fontosságára. Aki ezt az életformát választja, azt nem a pénz motiválja: a kórházban elkerülhetetlenül találkozik a testi-lelki nyomorúsággal. A katarzis lehetősége a világ számára, hogy rádöbbenhet ennek a szolgálatnak a szükségességére, a szépségére, a valóságára.
Sokféle ember választja az ápolói hivatást – folytatta Velkey György –, talány előttem és rácsodálkozom én is, hogy vannak közöttük olyan emberek, fiatalok is, akik deviánsnak számító élethelyezetkből jönnek, akiket a magunk keresztény piedesztáljáról nézve talán megítélnénk, de akik a betegek ágyánál „szentekké” válnak, megélik a bennük lévő szeretetet, kifejezik a lelkük szépségét. Nem ritka ez a jelenség. Vannak, akik keresztény motivációból szolgálnak, vagy akik családi tradícióból eredően végzik ezt a szolgálatot, és van egy masszív réteg, aki megtanulta és minden józan megfontolás ellenére – talán dacból –, de csinálja. Rengeteg terhet cipelnek ők. A családok, a férjek sem tolerálják a háromműszakos életformát. Sokat kapok, és tanulok az ápolóktól, akár éppen a dacos, teherbíró, „csakazértis” mentalitásukból.
Papp Miklós rámutatott arra, amit már Karl Rahner a 20. század nagy teológusa is hangsúlyozott:
Minden lényegi változást csak az emberi szív „megfordulásától” lehet várni, nem pedig a külső körülményektől – mondta Papp Miklós, hozzátéve: észrevehettük az elmúlt évben, hogy „jó az online, de arra is rájöttünk, hogy mire nem jó: ráébredtünk a személyesség, a személyes közelség fontosságára.”
Az is világossá vált, hogy nekünk, embereknek „egy a sorsunk” itt a Földön, s itt az idő megélni a testvériség globalizációját a túlfogyasztás és a javak igazságtalan elosztása helyett, ahogy Ferenc pápa mondja.
Görföl Tibor pedig feltette a kérdést: Tudok-e mit kezdeni magával az élettel, ha nem társulnak hozzá különféle szórakoztatási, és figyelemelterelő eszközök? Magával a létezéssel tudunk-e mit kezdeni? Természetesen nem becsülöm le azt, akinek súlyos nehézséget okoztak a járvány okozta hiányok, de talán a kegyelmi pillanat érvényessége most abban van, hogy ideje elgondolkodnunk a puszta létezésünkről. A belső világ mindig nagyobb mint a külső, a belső tágasság mindig hatalmasabb lesz, mint a külső, és a belső lehetőségek mindig nagyobbak lesznek, mint a külsők.
A belső tágasság felfedezéséből mindig kreativitás fakad. Aki igazán mélyre hatol az élet valóságában és megbecsüli a létezés tényét, folyamatát, abból a megbecsülésből, és felfedezésből élet fog fakadni. Ezt nem lehet megtanulni, de aki szeret élni, akörül élet lesz.
A globális folyamatokra nem vagyunk hatással, és ez frusztrál minket, ám ha szeretünk élni, akkor tehetünk azért, hogy a közvetlen környezetünkben valaki kicsit jobban „jóllakjon”. Ezekben a kis gesztusokban tudok bízni, amelyek az élet szeretetéből fakadnak – mondta Görföl Tibor.
A Vigilia főszerkesztője egyúttal ajánlotta a közelmúltban megjelent Kereszténység és koronaválság című könyvet, segítségül a felmerült kérdések átgondolásához.
Nyitókép: Wikipedia Commons; további fotók (archív): Merényi Zita; Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
