Még szerencse, hogy még a ferencistáknál is kisebbségben vannak a humanisták.
A humanizmus legelső jelei az ókori Görögországban vannak. A szofista iskola vetette fel először az ötletet: nincs biztos pont, de az ember a lényeg, így mindenben az emberi szempont az egyetlen helyes. Ahogy a szofizmus tulajdonképpeni megalapítója, Prótagorasz mondta: „Minden dolog mértéke az ember, a létezőké abban, hogy léteznek, a nemlétezőké abban, hogy nem léteznek.„.
Az elv téves jellege közismert volt, a legnagyobb korai filozófusok – Platón és Arisztotelész – fél munkássága arról szólt, hogy a szofisták ellen küzdjenek.
A késő középkorban jelent meg ismét az ötlet. Jellemzően ez előszele volt az ateizmusnak.
Sajnos a szó alattomos. Kb. mint a „liberalizmus” szó: sokan nem merik magukat antiliberálisnak mondani, mert ezzel mintha azt mondanák, hogy a szabadság ellenségei. Itt is ez van: tabu antihumanistának lenni, mert ez mintha emberellenességet jelentene. Pedig nem, egyáltalán nem ezt jelenti. Csak arról van szó: nem lehet az ember a saját mércéje.
A cikk itt sajnálkozik, még mindig nem humanista a katolicizmus, mert lám, még a progresszív római pápa is ellenezte a „nők önrendelkezési jogát”. Persze, hiszen maga a női önrendelkezési jog egy keresztényellenes ideológia szava.
A helyes magatartás a szavak visszahódítása. Azaz ki kell mondani bátran: igen, antihumanisták vagyunk!
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
