Keresztállítás a Gerecsében

Keresztállítás a Gerecsében

Keresztet állítottak a budai Szentimrevárosi Egyesület tagjai és a ciszterci Szent Imre-plébánia hívei október 23-án délelőtt a Gerecse Nagy-Gete csúcsán.

A hegycsúcsokon történő keresztállításoknak régi hagyománya van Európa-szerte. Hazánkban erre kevesebb példát láthatunk, de a Szentimrevárosi Egyesület tevékenységének köszönhetően a ’90-es évek végén lendületet kapott ez a hagyomány, majd kiszélesedett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) évében. A Szentimrevárosi Egyesület hét emlékkeresztet állított különböző hegységeinkben, a NEK-hez kapcsolódóan pedig 2021-ben 21 helyszínen az állami erdészetek tették le névjegyüket.

Két évvel ezelőtt ismét fellángolt a budapest-szentimrevárosi kezdeményezés, és először a Naszályon, majd 2024-ben a Prédikálószéken újították meg a Szent Margit, illetve Szent László tiszteletére állított keresztet.

A hagyományt idén is folytatták. Az egyesület és a Szent Imre-plébánia hívei együtt állítottak ismét keresztet. Az idei helyszín a Gerecse hegységben, a Nagy-Gete csúcsa volt.

Ezen a helyen éppen 25 évvel ezelőtt történt keresztállítás – Nagyboldogasszony tiszteletére. Az eltelt idő alatt a kereszt anyaga elöregedett, felújítása már nem volt lehetséges, ezért teljesen új keresztet kellett készíteni. Az új kereszt mind méretében, mind formájában teljesen azonos a régivel.

Október 23-án reggel 9-kor kezdtek gyülekezni a zarándokok Csolnok határában, hogy feljussanak a 457 méter magas Nagy-Getére. Kényelmes úton 2 kilométeres erdei gyaloglással lehet felérni a hegytetőre. Az új kereszt már három nappal korábban felkerült a csúcs közelébe, és egy tisztáson várta a zarándokokat, akik ott a vállukra vették, hogy az utolsó 200 métert így tegyék meg.

Felérve a csúcsra az állítás előkészületei következtek. 16 erős férfi emelte, rudakkal tolta, kötéllel húzta a keresztet, becsúsztatva így az előre bebetonozott acél tokba.

Hírdetés

A vörösfenyőből készült új kereszt 5 méter magas, tömege körülbelül 200 kilogramm. Az egész művelet néhány percig tartott, mintha a résztvevők mindennap ilyesmivel foglalkoznának.

A legfontosabb rögzítési munkák elvégzése után mindenki a szentmisére készült.

Szkaliczki Örs ciszterci szerzetes, a Szent Imre-plébánia plébánosa először megáldotta az új keresztet, majd a szentmise keretében megemlékezett Kapisztrán Szent Jánosról, nándorfehérvári érdemeiről, mivel az ő emléknapja, halálának évfordulója éppen október 23-án van.

A jelen lévő 110 zarándok – 3 évestől 80 évesig – maradandó élményekkel tért vissza a megszentelt hegyről.

Szöveg: Török Tamás

Fotó: Eőry Ákos

Forrás: Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »