Keresetlen gondolatok a Jobbikról

Gyanútlanul kapcsolgatom a tévét, s egy Jobbikos óriásplakátot mutatnak benne, melyen Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc látszik. Rákerestem a neten is!  Van „szövegkörnyezet“ is, miszerint: Ti dolgoztok! Ők lopnak! Ezért nincs pénz az oktatásra!

 

Ez a demagógia csimborasszója!  – volt az első gondolatom. A második pedig az, hogy ha már…, akkor hol van a képről Simicska Lajos, aki sokak szerint az első volt ebben a szerepben. Tán csak nem azért hiányzik, mert amit ő „lopott“, az most már nem a Fidesz, hanem a Jobbik rendelkezésére áll, beleértve az óriásplakát-kampány költségeit is?! Az a Simicska, aki azt a pénzt, amit a magyar nemzetnek köszönhet, már a sajátjaként könyveli el, s ma már a nemzeti érdek ellen használja. Pedig meg lehetett volna belőle teremteni a dél-felvidéki nemzeti sajtót, pl. napilapot, hogy mást ne mondjak…

 

A korrupció nemzeti sport

 

Korrupt a kormány! – hallani Szlovákiából is, miközben annak a jelenségnek a neve, melyre ilyenekkel utalnak nem a korrupció, hanem a klientelizmus, mindig, minden újdemokráciában, és kormánynál megtalálható. Úgy látszik, hogy ez egy konstans jelenség, s csupán emiatt megbuktatni nemzeti kormányokat, öngól lenne. A Soros- szervezetek is mindenhol ezzel bomlasztanak.

 

A korrupció viszont nemzeti sport, a lakosság széles köre űzi, ha előnyökhöz kíván jutni bizonyos területeken. Például az egészségügyben, a rendőrséggel való kapcsolataiban stb.,  s természetesen az oktatásügyben is. Írom ezt azért, mert a szlovákiai „korrupcióellenes“ tüntetéseken nagy szerepet szánnak a „tisztalelkű, romlatlan“ főiskolásoknak. Kíváncsi lennék, hányan lennének ott, ha a vizsgák „elintézése“, vagy egyáltalán az intézményekbe való bekerülés protekció- és korrupciómentessége kizáró ok lenne.

 

De térjünk vissza a magyar példához: 

A Körképen levő cikkek szabadon hozzáférhetők, ugyanakkor elkészítésük anyagi forrást igényel. Támogatóinknak köszönhetően még több minőségi tartalmat tudunk gyártani.

Kérjük, támogasson Ön is bennünket. Köszönjük.

Támogatom a Körképet!Tovább olvasom

 

ha valaki úgy nyert pl. autópálya-építési közbeszerzési pályázaton, hogy mások bizonyíthatóan jobb ajánlatot tettek, csak ez estben lehetne lopásról beszélni. Ilyen viták Szlovákiában is felbukkantak, mert valami mérnöki vizsgálódás kihozott olcsóbb árat is, de a pályáztatás logikája, csak a beérkezett javaslatokat vizsgálhatja.

 

A Jobbikos korrupciózás nemzetellenes

 

A kiíráskor természetesen lehet megállapítani küszöbértékeket. Arról nem is beszélve, hogy a mérnöki számítgatás eleve nem vesz figyelembe olyan költségeket, mint például a hitelfelvétel költsége, arról nem is beszélve, hogy hiába az egész, ha ilyen alapon senki nem vállalja. Mélyebben most ebbe nem mennék bele, de a lényeg, remélem ennyiből is érthető.

Hírdetés

 

Kép: fidesz.hu

 

Ez a Jobbikos korrupciózás nemcsak demagóg, hanem nemzetellenes is, ugyanis gyengíti a nemzeti erőket. A Jobbik a Fideszt kicserélni nem tudja, de a balliberális ellenzéket kormánypozícióba juttathatja. Erre mondják Jobbikosok, hogy ez nem fordulhat elő! Tényleg? A választások második fordulójában, azokban a körzetekben, ahová csak kormánypárti és balliberális jelölt fog bekerülni, kit támogat majd a Jobbik? Ha senkit, már az is nemzetárulás!  Nagyon úgy néz ki kívülről, hogy a Jobbik a kegyvesztett Simicska bosszújának eszközévé vált, vagy/és a gyűlölet rabjává!

 

De most mindezektől eltekintve, nézzük meg, hogy szüksége van-e a nemzetnek, politikai közösségnek a Jobbikra? Nem kezdtek rosszul, hozzá mertek nyúlni, rá mertek mutatni olyan problémákra, melyekre a főáramú jobboldali pártok vagy nem mertek, vagy a helyzetükből fakadóan nem akartak . Ilyen volt a romaprobléma, vagy az Európai Unió nemzetellenes irányultsága.

 

A Jobbik úgy néz ki, mint egy elfuserált Fidesz

 

Ez utóbbi esetben a Jobbik egyértelműen kilépéspárti hangokat ütött meg, ami az ilyen jellegű nyugat-európai pártoknak is fő programeleme. Jogosan, ugyanis már látszik, hogy az Unió a kis nemzetek temetője lesz! A Jobbikból azonban mára ezek az elemek kikoptak, úgy néznek ki, mint egy elfuserált Fidesz, annak minden tehetsége és felkészültsége nélkül.

 

 

Romakérdés jegelve, az EU-ból való kilépés pedig kikerült a célok közül. Mindez a néppárttá válás képzeletbeli oltárán lett feláldozva. A hasonló holland, francia stb. pártoknál nem látok ilyet. Mára ezeket az ügyeket nem képviseli senki a politikai palettán, s ez nem nemzeti érdek.

 

Miért lenne szükségünk egy ilyen Jobbikra? Nem fogták fel a lényegét annak, hogy mi a politikai küldetése az ún. szélsőjobboldali nemzeti radikális pártoknak. Ezt a holland pártvezér úgy fogalmazta meg, hogy e témák gazdájaként jó irányba vigye el a politikai palettát, s nem okvetlenül a hatalomra kerülés a cél. Ha ezt sem teszi meg, létének logikája szűnik meg. Mindez különösen igaz egy olyan országban, mint Magyarország, ahol a jobboldali kormánypártok nemzeti irányultsága alapvetően rendben van!

 

A Jobbik és a nemzetpolitika

 

De nem hozott semmi igazán újat a Jobbik a határon túli nemzetpolitika vonatkozásában sem, leszámítva a rőzseláng hevenységű és mélységű szájgyakorlatokat. Pl. szóba sem hozzák az alapszerződésekben szereplő autonómia-vállalásokat – lásd a kötelezettségként csatolt Európa-tanácsi 1201-es ajánlás 11. cikkelyét.

 

Kép: nemzetibazis.hu

 

Azt jól látják, hogy Szerbia EU-felvételét az autonómia megadásához kell kötni, de olyan javaslatot nem látok tőlük, hogy ezt előzze meg ilyen tartalmú alapszerződés, s természetesen annak teljesítése. Mert a román és szlovák csatlakozás előtti alapszerződések tartalmaznak ilyen vállalást. A magyar állam azonban megelőlegezte a bizalmat, s ma itt állunk eszkötelenül. Azok a román és szlovák politikai garnitúrák, akikkel paktumot kötöttek a magyar politikusok, eltűntek a süllyesztőben, az újak pedig nem akarnak tudni semmiről.

 

Könözsi László

 

Nyitókép: 24.hu

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »