Mint az őszi hűvös földre
Hullnak halott levelek,
Úgy hull rá a Lelkemre
A sok Teher és Vágysereg.
Pihenni vágy testem végre,
S tudja, mégsem teheti,
Tenni kell, mit feladatul
Tűzött ki az Ég neki.
Tenni, ámde sok a Kétely,
Kérdőjelek sora vár,
„Hová fussak“-rémület, mi
Szürke tömlöcébe zár,
Isten avagy Ördög vezet
Mindig újabb Vágy felé?
Szív vagy ész, mit én kövessek?
Mely visz helyes út elé?
S nem könnyű, hogy Kétség mellett
Sok más terhet cipelek,
Múltnak sok-sok darabkáját,
Benn rág sok vágy, s „ég veled“,
Mert még mindig nem engedtem
El sok hibám két kezét,
Itt érzem az Önbántásnak
Taszító lélegzetét.
Nem volna hát rossz már végre
Átgondolni útjaim,
Tudva, milyen kezek festik
Sokrétű vágy-álmaim,
S nem ártana végre talán
Elengedni múltamat,
És a srácnak megbocsátni,
Ki ott lak e bőr alatt.
Kerepesi Igor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
