Hajnal van és buszra várok,
Míg a szél oly hűsen fúj,
Más ez a tél most nélküled,
Olyan fáradt, olyan új.
Oly egyedül vagyok most,
Míg zsong a fagyos, néma tél,
Fejemben a sok gondolat
Régvolt időkről mesél.
Két tóparti ősz volt enyém,
S most csak lakás-magány vár,
A fejemben kéz a kézben
Kétely s nyugtalanság jár,
Félek, hibát olyt vétettem,
Mit rendezni nem lehet,
Nem mutattam, hogy szeretlek,
S nem is mondtam el neked.
Oly messze már minden helyszín,
Minden emlék, pillanat,
Édes-ábrándképként lengi
Mind be éjjel álmomat,
Prága hűvös gótikája,
Krakkó drága városa,
Morvaország bájos ősze,
S Napospartunk homokja.
És a sok-sok mámor-éjjel,
És a sok szép szavad mind,
Forgószéllé állva össze
Mellkasomban itt kering,
S magányomban csak te vagy itt,
Biztatni és ölelni még,
De ez mind csak emlék, álom,
És ez mind már nem elég.
S míg a hó most halkan hullik,
Rég emléken merengek,
Időn, mikor társad, vágyad,
Kincsed voltam még neked,
Időn, mikor oly ártatlan
Volt még kettőnk szerelme,
Időn, ami rég elveszett,
S bárcsak vissza jöhetne!
Kerepesi Igor
Kép: a szerző
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
