KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR NYILATKOZATA

Az imént felhívott Kerényi Miklós Gábor, azt közölte velem, hogy Kalmár Péter vádjaiból semmi sem igaz. Továbbá megkért, hogy a facebook oldalán közzétett nyilatkozatát is tegyem fel a blogra.

Ezt örömmel megteszem.

És őszintén remélem, Kerényi Miklós Gábor igazat mond, és a rágalmak alaptalanok. Semmi okom sincs az ellenkezőjét feltételezni.

Hírdetés

Ebben az esetben viszont Kalmár Péternek kell elszámolnia azzal, amit tett.

Íme, Kerényi Miklós Gábor nyilatkozata:

„Mint azt az egész színházi szakma tudja, Kalmár Péter az általam vezetett színház egyik reprezentatív produkciójának létrehozása során tíz nappal a premier előtt itthagyta a produkciót, mert rendezőként képtelen volt befejezni a darabot. Sikeres pályámmal szembeállítható az ő sikertelensége. Megértem a féltékenységét, irigységét, de az a rágalomhadjárat, amit ellenem, a családom és a társulat ellen folytat, egy magát európai állampolgárnak tartó művésztől megengedhetetlen és értelmezhetetlen. Ugyanezt gondolom mindenkiről, aki a rágalmait megosztja, blogolja vagy a sajtó munkatársaként közzéteszi. Éppen ezért kénytelen voltam mindannyiuk ellen elindítani a jogi eljárásokat. Jelen nyilatkozatom felhasználását kizárólag a közösségi médiában engedélyezem.

Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas rendező, Kiváló Művész, az Operettszínház művészeti vezetője.”


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »