Három évvel ezelőtt, 2018 nyarán négy kalandvágyó szlovákiai magyar kerékpárral indult a Duna németországi forrásától Bősig. Hazaérkezésük után készítettem interjút az egyik résztvevővel, akiről zárójelben meg kell említenem, még a középiskolai években kezdődött az immár közel három évtizedes barátságunk. Most itt a folytatás, az újabb kalandokról kérdeztem Ágh Pétert.
Akkori beszélgetésünk befejezéseként említetted, hogy már a következő évben szeretnél letekerni a Duna-deltához. Aztán ez elmaradt. Miért?
2018-ban a gyerekkori álmom részben teljesült. Tervben volt a túránk második szakasza, de egy kerékpárversenyen elszenvedett kulcscsonttörés hónapokig tartó pihenésre ítélt, emiatt le kellett mondanom az akkori útról. Meg kell azonban említenem, hogy társaim ugyanakkor teljesítettek egy újabb részt: vonattal elutaztak a romániai Vaskapuig, és onnan kerekeztek haza. Tavaly a világjárvány miatt nem lehetett külföldre utazni. Idehaza viszont akkor is vállalkoztam egy hosszabb útra, Zsélyi Katalinnal és Zsélyi Zoltánnal az ország legkeletibb pontjától bringáztunk el a legnyugatibb határpontig, onnan pedig haza, ami összesen 960 kilométerre sikeredett. Idén már örülhettünk, hogy – negatív PCR-teszt birtokában – szabadabb lett az utazás.
És most az idei útról. Kik alkották a csapatot, mennyi ideig tartott és milyen hosszú volt az út?
A csapat eredetileg négytagú, de mint a második szakasz során, ezúttal is háromtagúra szűkült, a negyedik társunk egészségi okok miatt kénytelen volt otthon maradni. Így Zsélyi Katalin, Zsélyi Zoltán és én teljesítettük a tervezett távot. Odafelé Szerbiáig autóval mentünk, ott „ültünk nyeregbe”, és 14 napon át reggeltől estig tekertünk a 32 és 42 Celsius-fok között ingadozó melegben. Kisebb megállókat azért beiktattunk, egyrészt pihenőként, és hogy az útvonalunk mentén található egyik-másik látnivalóban gyönyörködhessünk kicsit. A Duna-deltától visszafelé már vonattal jöttünk Szerbiáig, onnan autóval haza. Biciklivel összesen 1455 kilométert tettünk meg.
Ha már szóba hoztad, és persze tudom, nem egyszerű a választás, de mégis, számodra melyek voltak a maradandó emléket hagyó természeti szépségek vagy ember alkotta építészeti remekművek?
A Duna-delta csodás, főleg hajóval, ahogy mi láttuk. Sirályok, pelikánok mindenhol. 70 kilométer hosszan a Duna mellett végtelen mocsár, nádas, néhol legelőkkel, Duna-parti kis víkendházakkal, hotelekkel, ahova csak hajóval lehet eljutni. Különösen lenyűgözött a tenger és az útközben látott homokdűnék, de igazából az egész út csodás volt. A különböző felekezetek templomai jól megfértek egymás közelében, minden városban mecset és minaret. Láttunk kőbe vésett régi templomokat fent egy hegyoldalban, és római kori maradványok feltárási helyszínét is megnézhettük. Monumentális építményként említhetem a hidakat a Duna fölött. És a sok park, de szépek voltak… Érdekesség, hogy a Duna a delta előtt három nagy ágra válik és sok kicsire, közülük a legrövidebbet (Cernavodă) politikai foglyokkal ásatták ki. Jó értelemben meglepett, hogy sok új út készült el, amióta utoljára jártam Romániában. De azért marad bőven sok kis falu, ahol lovaskocsikkal járnak, amelyekben lóitatók mellett haladtunk el, és amelyekben még élelmiszerüzlet sincs. Utunk során megnéztük Oituz falut is, amely Európa legdélebbre és legkeletebbre levő magyar falujaként ismert, bár már csak néhány idős ért magyarul.
Utazásotok Magyarországon, Szerbián, Bulgárián és Románián át vezetett, vagyis több országhatáron is áthaladtatok. Hol milyen szigorításokkal, követelményekkel szembesültetek?
Őszintén megmondva senki semmilyen igazolást nem kért, csak útlevelet, a legtöbb határon csak integettek, hogy nyugodtan mehetünk. Szigorításokkal nem találkoztunk, csak a nagy üzletekben, de ott is csak az használt maszkot, aki akart, kötelező nem volt sehol.
Kipróbáltátok a szerb, a bolgár és a román konyha sajátos ízeit, megkóstoltátok a nemzeti ételeket? Esetleg lett kedvenced, amit máskor is szívesen fogyasztanál?
Természetesen leteszteltük a helyi jellegzetességeket. Reggelire egyik szállásunkon kaptunk olyan lángostésztából készült finomságot, amit lekvárral kínáltak. Megkóstoltuk a helyi kolbászokat, darált húspogácsákat és halakat szabad tűzön sütve. Igen finom volt az olajban kisütött szárított dunai apróhal kukoricakásával és salátával. Az igazi különlegesség és finomság számunkra mégis a tokhal volt, amit a Duna deltájánál egy vízparti étteremben kóstoltunk meg.
A Duna-deltáról hallva a szemünk előtt madarak tömegeit és nádfolyosókat láttató képek villannak fel. Mi fogadott Európa második legnagyobb deltatorkolatánál? Egy röpke ottlét nem alkalmas mély elemzésre, de a pillanat is szül valamilyen véleményt.
Maga a Fekete-tenger csodás, Sulina és Constanca partjait láthattuk még. Nekem Sulina jött be, ez egy sziget, hajóval jutottunk el oda és vissza is. A tenger eléggé hullámzott ottlétünkkor, de nagyon meleg volt. Az ott élők kedvesek, segítőkészek, három helyen is kaptunk ajándékot, barackot és almát, egy szerb üzletes hölgy meg nem engedte kifizetni a két kávét és a sört, sőt mellénk ült, és jót beszélgettünk. Utunk során semmilyen konfliktusunk nem volt, csak kutyák ugattak meg. Szabadon kószáló kutyák vannak mindenhol, de csak ugattak, és amelyik ugat, az nem harap.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
