Kérdésessé vált, hogy a Jobbik el tud-e indulni a jövő évi választásokon

Kérdésessé vált, hogy a Jobbik el tud-e indulni a jövő évi választásokon

Volner János szerint az ÁSZ mai döntése a Jobbik betiltásának első lépése.

A Jobbik frakcióvezetője a rendszerváltás utáni időszak legmélyebb politikai helyzeteként értékelte a történteket.

Emlékeztetett: a volt fideszes országgyűlési képviselő által irányított „pártállami számvevőszék” határozata szerint 331 millió forint nem vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik, amit be kell fizetnie, ezen felül ugyanekkora összeget vonnak le az állami támogatásból is. Az összesen több mint 660 millió forintos büntetéssel a Fidesz az egyetlen kormányváltó erőt, a Jobbikot próbálja ellehetetleníteni, tönkretenni, kizárni a Orbán Viktor leváltásának lehetőségét – értékelte a helyzetet a politikus.

Volner elmondta: a Fidesz ezzel gyakorlatilag elvonná az összes anyagi erőforrást, amit a Jobbik a választások megnyerésére tudott volna fordítani – mindezt a pártállami érdekeket szolgáló államapparátus segítségével.

Volner, aki a párt elnökségi üléséről érkezett a sajtótájékoztatóra, kijelentette: a Fidesz által kialakított helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik  részt tud-e venni a jövő tavaszi választásokon, hiszen az összes erőforrást elvették tőlük.

Hírdetés

Nem tudják miből finanszírozni politikai- és kampánytevékenységüket sem.

A politikus emlékeztetett: az ÁSZ úgy ellenőrizte a Jobbikot, hogy a határidő előtt megszüntette az adatok feltöltési lehetőségét, majd mikor közleményt adtak ki arról, hogy a párt titkolja az adatokat, nem voltak hajlandók átvenni azokat akkor sem, mikor Schön Péter gazdasági igazgató, és maga Volner újságírók gyűrűjében személyesen adta volna át a dokumentumokat.

Az ÁSZ tehát úgy hozta meg a határozatát, hogy nem volt az iratok birtokában, hasraütésszerűen állapította meg az összeget.

A frakcióvezető leszögezte: a Jobbiknak semmilyen takargatnivalója nincs, minden esetben eleget tettek a törvényi kötelezettségeknek.

Volner újságírói kérdésre elmondta: senkitől sem fogadtak el tiltott támogatást, a büntetést pedig nem tudják kifizetni, mert nincs ennyi pénz a pártkasszában.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »