Kérdések merültek fel Kapu Tiborék visszatérésével kapcsolatban

Kérdések merültek fel Kapu Tiborék visszatérésével kapcsolatban

Az a téves információ terjedt el a magyar sajtóban, hogy akár már július 10-én, csütörtökön is visszatérhetnek annak az Axiom-4 missziónak a résztvevői, amelyben Kapu Tibor magyar űrhajós is szerepet vállalt.

A téves információ terjedésére a Spacejunkie magyar csillagászati oldal hívta fel a figyelmet, amely azt írta még szerdán késő este: Felröppent a hír, hogy július 10-én landolnak Kapu Tibiék, de ez a hír egészen biztosan TÉVES!

Mint írták, ez esetben már korábban lett volna hivatalos bejelentés a visszatérésről a misszió szervezőitől, másrészt pedig azért is lehetetlen a július 10-i visszatérés, mert a viszonyok sem megfelelőek az Űrállomásról való leváláshoz, ugyanis az úgynevezett „magas béta szög időszak” jelensége áll fenn, amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályája csaknem egybeesik a Föld terminátorával (a nappal-éjszaka határvonalával).

Egy másik dátum is felvetődött közben, hivatalos közlés azonban még nincs

Valójában a júliusi 10-i dátum csak a legkorábbi lehetséges visszatérés időpontja volt a misszióval kapcsolatban. Amellett egy másik dátum is megjelent a híradásokban: a misszióban közreműködő Európai Űrügynökség (ESA) ugyanis egy közleményben azt írta, hogy legkorábban július 14-én kerülhet sor a küldetés lengyel résztvevőjének, Slawosz Uznanski-Wisniewskinek a németországi Kölnben lévő Európai Űrhajós Központban (EAC)  történő hivatalos fogadására.

Hírdetés

A közleményben azonban hangsúlyozták, hogy a július 14. csupán a legkorábbi lehetséges dátum, és a tényleges időpont attól függ, hogy a misszió tagjai mikor tudnak elindulni a Nemzetközi Űrállomásról.

Mindezzel egybecseng az űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak, Ferencz Orsolyának csütörtökön megjelent interjúja is, amelyben azt mondta: Kapu Tibor várhatóan valamikor július 13. után tér majd vissza a Földre.

Az MTI szerint Ferencz Orsolya arról is beszélt még az interjúban: Peggy Whitson, a küldetés parancsnok is elismerte, hogy fantasztikus dolgokat csinál a magyar űrhajós, aki sokat dolgozik, szigorú munkabeosztás szerint. Miután Kapu Tibor visszatér az űrből, pár hétig regenerálódnia kell és majd utána indul el a munka: számítanak rá mint kutatóra és mérnökre. Sok kísérlet csak a visszatérés után indul el, az adatok értékelése a kísérletgazdák feladata lesz elsődlegesen. A program nem ér véget akkor, amikor az űrhajó landol, hanem minimum 2026 végéig tart – magyarázta a miniszteri biztos.

hirado.hu

Nyitókép: HUNOR – Magyar Űrhajós Program


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »