Képviselői ellenőrzést javasol az ellenzéki PS a Művészeti Alapnál (FPU) talált lehallgatókészülékek miatt. Az üggyel a parlament kulturális és médiabizottságában kíván foglalkozni – tájékoztatta a TASR-t Katarína Kopčanová, a PS médiaosztályának munkatársa.
„Bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők nem akarják eltussolni az alap munkatársainak lehallgatását, és ezúttal megszavazzák a képviselői ellenőrzés megtartását” – jelentette ki Zora Jaurová, a PS képviselője.
A TASR-nek Daniela Jahnová, a Művészeti Alap titkárságának vezetője erősítette meg a múlt héten, hogy lehallgatókészülékekre bukkantak az alap irodáiban, és feljelentést tettek. A berendezések az íróasztalok aljára voltak erősítve.
A Művészeti Alap nyilatkozatban szögezte le: sem most, sem korábban nem hallgatta le a dolgozóit.
František Kornaj igazgató állásfoglalása szerint az egész üggyel és az időzítéssel az alap vezetését akarják lejáratni.
A kulturális minisztérium a TASR hírügynökséggel azt közölte:
az ügy teljes egészében a bűnüldöző szervekre tartozik, illetve az alap belső eljárásrendje szerint kell kivizsgálni.
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség a TASR hírügynökségnek megerősítette: az ügy jelenleg a büntetőeljárás megindítását megelőző szakaszban van. A Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozik az üggyel, tiltott hang- vagy képfelvétel készítése és az azzal való visszaélés miatt nyomoz.
Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter visszautasította, hogy kapcsolatba hozzák a Művészeti Alapnál kirobbant lehallgatási botránnyal. Kijelentette, semmi köze az egészhez, és elfogadhatatlan, hogy az ügy tisztázása előtt megalapozatlanul összemossák a nevét a történtekkel.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


