Egy 1935-ös magyar filmben fénypontokból összeálló szöveg fut egy budapesti fényújságon. Hogyan volt lehetséges ez számítógépes vezérlés nélkül?
Pár napja ért véget Halálos tavasz című sorozatunk az MNO-n, amelyben magyar színészlegendák sorsát követtük végig; olyan színészekét, akiknek egyébként is fordulatos életét a II. világháború, majd az utána következő új világ gyökerestül forgatta fel.
Az egyik cikkben linkelt videóban figyeltünk fel egy 1935-ös magyar film kezdő képsoraira, ahol bizony Budapest egyik épületén pixeles (képpontos) megjelenítésű fényújság fut! (Az alábbi videón 2 perc 49 másodpercnél látható.)
Képpontokból összerakott, mozgó betűk a harmincas években, amikor még Neumann János számítógépe sem létezett!? Hogyan lehetséges ez? Időutazók vetődtek Budapestre, és elhelyezték szerkezetüket az Oktogon egyik bérházának homlokzatára?
Első látásra filmes trükknek tűnnek azok a képsorok, amelyek a Páger Antal és Kabos Gyula főszereplésével készült Az okos mama című film elején láthatóak. A budapesti éjszakát jellemző villódzó neonreklámok után fénypontokból álló futó szöveget látunk. „Siessen megváltani a jegyét! Hatalmas siker! 200-dik előadás! – hirdeti a szöveg.” Hogyan lehet ez, tényleg létezhetett ilyen számítógépes vezérlés nélkül?
A rejtélyre szakembertől kértünk választ.
– Épp Lipcsében voltam egy hivatalos úton 1972-ben, amikor az egyik épület tetejére szerelt, magyar gyártású, úgynevezett nagy paneles fényújságról értesültem Balczó András müncheni aranyérméről – idézi föl Jeszenszky Sándor, az Elektrotechnikai Múzeum nyugalmazott igazgatója egyik legmegkapóbb villanyújságokkal kapcsolatos élményét. A villamosmérnök-technikatörténész beszélgetésünk előtt éppen egy nagy szikrainduktor kisütőjét forrasztotta, ami méretes, harminc centiméter hosszú szikrákat tud generálni. Kedvünkért kis időre felfüggesztette a munkát. – A hatalmas villanyújság az NDK-ban politikai kérdés volt. A nyugat-berlini Mercedes-toronyház tetején ugyanis működött egy, amit az egész városban, keleten is lehetett látni, és folyamatosan NSZK-s híreket közvetített – avat be minket a fényreklámok politikai aspektusába a szakember.
A filmben szereplő villanyújság Jeszenszky Sándor visszaemlékezése szerint az Oktogon egyik épületén állt. (Konkrétan azon, amelyik a körút Hősök tere felé eső oldalán, bal oldalt áll, ha szemben állunk a Hősök terével – több szakember is megerősítette kérdésünkre a helyszínt. A Fortepan fotóarchívumában találtunk egy képet 1930-ból, amelyen lehet, hogy a filmben szerepelő fényújság is látható – ez a kép szerepel cikkünk elején – de ezt teljes bizonyossággal nem lehet megmondani a fénykép alapján).
Arról nem találtunk pontos adatokat, hogy mikor szerelték föl, de a szükséges technológia kifejlesztése alapján jól meg lehet becsülni a megjelenésének idejét. A XX. század elejéig Edison-féle szénszálas izzókat használtak a lámpákban. Ezek nem voltak alkalmasak hasonló, gyors felvillanásokat igénylő feladatokra. A szénszál lassan izzik föl, és lassan is hűl le (tehát nem azonnal világít teljes erővel, és lekapcsolás után lassan huny ki). Így egy villanyújság szénszálas izzókból álló, szaladó betűi elmosódó csóvákat húznának.
Szükség volt tehát a volfrám szálas izzókra, amelyet 1904-ben szabadalmaztattak Just Sándor és Hanaman Ferenc, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. mérnökei. Az igazán gyorsan le-fölkapcsolható spirál- és duplaspirál-szálas izzók pedig 1915–16-ban, az I. világháború idején jelentek meg. Tehát feltételezhetjük, hogy az Oktogon futó villanybetűi valamikor a nagy gazdasági világválság előtt, vagy közvetlenül utána jelentek meg. Az biztos, hogy a film idején a fényújság már a belváros egyik legismertebb modern látványosságnak számított.
– A látványosságához képest kifejezetten egyszerű volt a villanyújság működése – magyarázza a futó felirat működési elvét Jeszenszky Sándor. Mi is volt ennek lényege? A fénypontokban izzólámpák világítottak. A legtöbb hasonló futó felirat hét fénypontsorból épült föl, és egy karakter öt pont széles volt (a film képkockái alapján úgy tűnik, hogy e fényújság egy-két pixellel nagyobb felbontású lehetett). Az első fényújságok rendkívül bonyolult huzalozást igényeltek. Minden egyes izzóból lejött egy vezeték a vezérlőhöz, ahol a szöveg beolvasása történt, ez pedig iszonytató kábelköteget eredményezett. A drótok érintkező kefékben végződtek. A kiírandó betűk fém megfelelőit láncba kapcsolták, majd a szöveg elejét és végét végtelenítve összekötötték. A létrejövő [lánctalpra emlékeztető] szalagot egy motor húzta körbe-körbe. Ahol a fém betű érintkezett a kefékkel, ott záródott az áramkör, és a drót végén lévő izzó felvillant. Majd a betű továbbhaladt, így a világító villanykörték is eszerint változtak.
A budapesti fényújság kortársa volt egyébként a híres New York-i „zipper”, amelyet a Times Square-en 1928-ban szereltek fel a The New York Times szerkesztőségének épületére, és akkoriban ez a szerkezet ugyanezt a „lánctalpas” technológiát alkalmazta (azóta persze modernizálták). A New York-i fényújság a napilap szalagcímeit jelenítette meg, és a történelmi eseményeket is megörökítő feliratok amolyan közösségi krónikás szerepét is betöltötték a XX. században.
New York-i járókelők figyelik a Times Square-en a The New York Times által üzemeltetett fényújság (a „zipper”) szalagcímét 1944. június 6-án, amely a normandiai partraszállás kezdetéről számol be Fotó: Howard Hollem / Office of War Information
A létrejövő látvány nem sokban különbözött a hasonló, de komputerizált kijelzőktől. A dolog buktatója a rengeteg kábel volt, amelyek gyakran elszakadtak, érintkeztek egymással, az érintkezők elgörbültek és így tovább.
Ezt a problémát orvosolta részben a technológia következő fejlesztési lépése, amikor sikerült már digitális mechanizmussal megoldani, hogy a vízszintesen egymás után következő fénypontok ne igényeljenek önálló huzalozást. Ehelyett a már felvillant pixelek a futás ritmusa szerint „továbbadták” saját, egy lépéssel korábbi (fel- vagy lekapcsolt) állapotukat a tőlük balra lévő izzóknak, így biztosítva a szöveg futását. Ekkor már csak egy oszlopnyi, általában hét pontot kellett vezérelni.
Hogy mi lett a sorsa Az okos mamában is megjelenő budapesti fényújságnak, nem tudni, az viszont tény, hogy a fényújságok divatja nem csitult Magyarországon a háború után sem. A hatvanas években két rivális nagyvállalat, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára (EMG) és a Villamos Automatika Intézet (Vilati) szabályos presztízsharcot vívott egymással abban, hogy melyikük tud megbízhatóbb, nagyobb tudású, nagyobb méretű fényújságokat készíteni. Akkoriban már Magyarországon is terjedőben volt a félvezető-alapú digitális technológia, így értelemszerűen felmerült, hogy a fényújságokat is ilyen módon lehetne modernizálni. Az EMG számítógép-fejlesztő mérnöke megalkotott e célra egy, a kor számítástechnikájában általánosan használt, dugaszolható kártyás logikaielem-sorozatot. A kártyákon logikai kapcsolók foglaltak helyet, amelyekből egészen bonyolult vezérléseket is össze lehetett rakni.
– A forgalmi lámpák irányítását hasonló módon próbálták megoldani, de a technológia még nem érett meg erre akkor. A fő gondot az okozta, hogy a diódák félvezetővel működtek ugyan, de ez nem szilícium, hanem germánium volt akkor még. A germánium pedig sokkal érzékenyebb volt a melegre – magyarázza Jeszenszky Sándor. – Amikor berakták ezeket a germánium felhasználásával készített kártyákat egy pléh szekrénybe a kereszteződésekben, nyári napokon simán volt bennük hatvan fok is. A germánium pedig ilyen melegben megbolondult, a vezérlés folyton elromlott a „villanyrendőrökben” és a fényújságokban is.
A Vilati által készített fényújságok a kor legnagyobb nyomtatott áramkörös paneljeivel működtek. Előnyük az volt, hogy a paneleken belül a fénypontok közötti elektromos kapcsolatot a nyomtatott áramkör összeköttetései biztosították, és csak a panelek összekötésére kellett igazán figyelni. Persze ennek meg is volt az ára. A villanyújságok rendkívül drágák voltak, de a népszerűségük miatt a legnagyobb vállalatok számára afféle státuszszimbólummá váltak. A Blaha Lujza téri, egykori Népszabadság székház tetejére, és a Margit körúton, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Széna tér felé néző homlokzatára színes fényújságot építettek, fénypontonként négy, különböző színű izzólámpával.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
