Kénytelenek lesznek dolgozni a migránsok Németországban?

Kénytelenek lesznek dolgozni a migránsok Németországban?

Németországban csak a német nyelv elsajátítására és a munkára hajlandó menekültek kaphatnának határozatlan idejű tartózkodási engedélyt a szövetségi belügyminisztérium új elképzelése szerint.

A tárca a munkaügyi minisztériummal együtt legkésőbb májusban a kormány elé terjeszt egy törvényjavaslatot a menekültek társadalmi integrációjáról, amelynek az az alapelve, hogy csak a beilleszkedésre törekvő menekültek maradhatnak tartósan az országban – mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter az ARD országos közszolgálati televíziónak.

A miniszter a hétvégén sugárzott interjúban kiemelte, hogy aki nem fogadja el a felajánlott munkát, vagy nem hajlandó megtanulni németül, elesik a letelepedés lehetőségétől, amely a jelenlegi szabályozás szerint három évi tartózkodás után szinte automatikusan jár. A két tárca terve szerint a menekülteket lakhely-változtatási tilalom alá is vonják majd. A javasolt szabály értelmében a menekültek nem költözhetnek el kijelölt lakhelyükről, amíg nem tudják eltartani magukat.

Hírdetés

Ne legyenek gettók

A „röghöz kötés” célja a sűrűn lakott térségek „gettósodásának” elkerülése, vagyis annak megakadályozása, hogy nemzetiségi zárványok alakuljanak ki a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben – mondta Thomas de Maiziere. A jobboldali CDU politikusa hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága a közelmúltban egy ítéletben kimondta, hogy a lakhelykorlátozás összefér az uniós menekültügyi szabályokkal.

A mostani szabályozás radikális szigorítását jelentő javaslatot a CDU-val kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) több politikusa a támogatásáról biztosította, az országos szakszervezeti szövetség (DGB) viszont bírálta. Álláspontja szerint a beilleszkedést nem erőltetni kellene újabb szankciókkal, hanem inkább ösztönözni a menekültek igényeire szabott nyelvtanulási és képzési, átképzési programokkal és az integrációért a legtöbbet dolgozó intézmények, az önkormányzatok pénzügyi támogatásával.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »