Kénytelen beérni az USA az Iszlám Állam prototípusával

Kénytelen beérni az USA az Iszlám Állam prototípusával

Nehezen indul az amerikai védelmi minisztériumnak a mérsékeltnek tartott szíriai felkelők kiképzését célzó programja; a Pentagon főnöke, Ash Carter néhány napja arra hívta fel a figyelmet, hogy gond van a megfelelő számú “lájtos” ellenzéki toborzásával. Egyébként pedig a potenciális harcosok is tömegesen hagyták ott a kiképzést, amikor megtudták, hogy a részvétel egyik előfeltétele szerint nem harcolhatnak Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánycsapatai ellen – adta hírül a The Syrian Observer hírportál.

Pótolhatatlan a Nuszra Front

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy az Iszlám Államhoz hasonlatos Nuszra Front – az al-Kaida szíriai szárnya – saját államot kreálhat az Európai Unió ciprusi partjaitól 13 órára,  ez pedig újabb menekülthullámokat kelthet. A nehéz hajókkal ismét nem Washingtonnak, hanem Brüsszelnek kell majd megbirkóznia. A Nuszra Front részben az ISIS elődje, részben az utódja, a két szervezet között HR-erőforrás tekintetében számos átfedés van. Az ISIS és a Nuszra Front kisebb villongások után meg nem támadási megállapodást kötött egymással, mi több felmerült az is, hogy a két terrorszervezet a későbbiekben szorosabban együttműködik. Egyszóval a mérsékelt szunnita, síita, drúz, alavita és keresztény lakosság nem szívleli a Nuszrát.

Azt, hogy a Nuszra Front egy terrorszervezet amúgy az USA és az ENSZ is elismeri, 2012-óta. Ez azonban kevés, mert Washington eközben elkötelezett támogatója a Szíriai Nemzeti Koalíciónak is,  ennek pedig fegyveres szárnya a Szabad Szír Hadsereg (FSA), amely szintén élvezi az USA bizalmát.  Az FSA azonban önmagában édeskeveset ér a kormányerők (Szíriai Arab Hadsereg) ellen, ezt az FSA maga is elismeri. Mi több, mikor a Nuszra Front felkerült a terrorszervezetek listájára, az FSA és több ellenzéki szervezet, közös nyilatkozatban tiltakozott, kijelentetve, hogy „mi mindannyian a Núszra vagyunk!” A FSA felsővezetése többször is elmondta tisztában vannak azzal, hogy a “nuszrások” szélsőségesek, de azzal is, hogy szükségük van rájuk, ezt többször is bevallották.

Pótolhatatlan is lesz

Hírdetés

Ezért is lenne az USA számára fontos, hogy könnyebben kézben tartott, eladhatóbb „demokrata” ellenzékeiket képezzen ki, az iszlám fundamentalista szélsőségesek helyett, azaz, hogy a fentebb vázolt program ne valljon kudarcot. Csakhogy a valóságban nem minden úgy működik, ahogy azt a Pentagonban – tervezőasztalokon makett hadseregeket tologatva – elképzelik.

A program szerint három év alatt évente ötezer harcost képeznének ki Törökországban és Jordániában létrehozott táborokban. Az amerikai kongresszus által jóváhagyott program három célja, legalábbis a bevallottak alapján: az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelem (1.), a mérsékeltnek tartott ellenzék által ellenőrzött területek védelme (2.) és a politikai megoldás előmozdítása Szíriában (3.)

A szóban forgó projektre, valamint egy párhuzamos, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) az ellenzéki harcosok kiképzését és felvértezését célzó titkos programjára eredetileg 6000-en jelentkeztek, de közülük csak 1500-an jutottak át a szűrőn, a többi jelentkező vélhetően szélsőséges szervezetekhez kötődik. Diplomáciai források szerint legutóbb 200 harcos érkezett egy törökországi és egy jordániai táborba, de közülük mindössze 50-en maradtak ott, mivel a legtöbben nem voltak hajlandóak aláírni azt, hogy távozásuk után nem támadnak Aszad katonáira. Nyilván azért maradtak a táborokban olyanok is, akik nem tölt el aggodalommal egy esetleges szerződésszegés következménye. Eddig is sokan léptek ki a FSA kötelekéből a Nuszra Frontba, onnan pedig átigazoltak Iszlám Államba, mi több még olyan is előfordult, hogy ideiglenesen – az elbukástól való félelemben – a kormányerők oldalára állt egy-egy kisebb brigád. Ezekről az átállásokról sokszor nem is az egyének döntenek, hanem a kisebb vezérek, akik kvázi menedzselnek egy-egy csapatot.

Perzsa atomtól tartanak a jenki bombázók

Az iráni atomprogram egyébként óvatosabb külpolitikára készteti az Egyesült Államokat. Washington most minden olyan lépést elutasít, amely veszélyeztetné az Iránnal folytatott tárgyalásokat. Mint ismeretes, ha a perzsa állam bebizonyítja, hogy nem fejleszt nukleáris fegyvert, akkor enyhébb szankciókat kaphat. Emiatt egyelőre Amerika nem hajlandó légi hadműveleteit az Aszad-kormányra is kiterjeszteni, amely Irán szövetségese. Így hiába kérte azt is Törökország – illetve néhány európai kormány – hogy az USA az általa vezetett nemzetközi katonai koalíció vadászgépei támogatást nyújtsanak a damaszkuszi vezetés ellen harcoló felkelőknek.

Ha, azonban kudarcot vallanak az atomtárgyalások – a perzsa parlamentben most is zeng a “Halál Amerikára” rigmus – akkor elképzelhető, hogy az USA is szabadjára engedi bombázóit, ennek következményei pedig beláthatatlanok.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »