Bereczki Silvia, a Romkat.ro erdélyi magyar katolikus portál munkatársa készített interjút Tamás Gyopárral, aki elhagyta a média területét, hogy rátaláljon két másik alkotó tevékenységre.
Olyan valakit kerestem, aki a mindennapi kenyeret hivatásszerűen süti. Így ajánlotta egy kedves kolléganő a korábban médiában dolgozott Tamás Gyopárt, aki 22 éve Gyergyócsomafalván lakik. Bemutatásához hozzátette: Ő a te embered lehet. Igaz, nem a kenyérsütésből él, ez számára nem vállalkozás, mellette bábozik is. Bábozik? – kaptam fel a fejem, hisz éppen bábost is kerestünk volna… Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor elkezdtünk beszélgetni – életünkben először és videótelefonon, de olyan nyitottan és meghitten, mintha régi ismeretség lenne köztünk.
– Hol is kezdjük? Miként indult életpályádnak ez a teljesen új szakasza?
– Elegem lett az újságírásból, már nem az volt, ami kezdetben. Szorított a keret, amibe mindig bele kellett férni, meg kellett felelni. Úgy döntöttem, hogy váltok. Férjem, aki azóta elhagyott minket, dísznövények termesztésével is foglalkozott. A föld adott volt, én is rengeteg dísznövényt szaporítottam, babusgattam, ápolgattam, helyrehoztam szaktudás nélkül. Szerettem velük dolgozni. De ez nem volt elég. Éreztem, hogy valamit még tennem kell. Tavasztól őszig ez rendben. De hogy fognak eltelni a telek? – kérdeztem magamtól, hisz tétlenül soha nem szerettem ülni.
A bérmafiam egyszer hozott 3 kilogramm teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztet ajándékba, hogy kezdjek vele azt, amit szeretnék. És én addig próbálgattam, amíg eszembe nem jutott, hogy kovászt kell készíteni, ami nagyon nehéz. Miután kitapasztaltam a kovászos kenyér titkait, úgy gondoltam, hogy kicsit tovább kellene fejleszteni ezt az egészet. Az itthon sütött kenyér saját részre elég volt, viszont ismerősök és főleg a bérmafiam is kérték, hogy süssek nekik is. Kicsit el is voltam szontyolodva, mert ha nem is a szerkesztőségi munka, de az írás valahol hiányzott, és valami többre vágytam. Elpanaszoltam édesanyámnak a helyzetet, és mondtam: hetente öt kenyeret is meg tudnék sütni, ha volna, ahol; ha lenne egy kemence. Akkor mondta édesanyám, hogy nekünk van, kicsit helyre kell ugyan pofozni, rendbe kell tenni, de működőképes. Néhai édesapám építette valamikor, de engem akkor nem érdekelt. Még mindig tanácstalan voltam, amikor váratlanul a Duna tévén megláttam édesapámat a Mindennapi kenyerünket című filmben. A film alkotója, Zsigmond Attila felkérte ugyanis anno édesapámat, hogy szekérrel vigye a malomba a zsákokat, őrlessen, hogy mindeközben lefilmezték. Akkor jött a felismerés vagy talán az isteni megerősítés, hogy igen, nekem ezzel kell foglalkozni. Megnyugodtam.
Na de hát honnan annyi tönköly? Apósoméknak volt 40 ár földjük, és eldöntöttem, hogy megpróbálom a termesztést. Hívtam segítséget, magos tarisznyából, kézzel vetettünk. Aztán nagy élmény volt az aratás, még most is ráz a hideg, ha rágondolok. Nagyon szép volt, amikor az aranyló áldás folyt a cséplőgépből a napsütésben. Megőrlettem, és abból sütöttem. Elég jó sokáig kitartott. Ma már nem saját lisztből, de a környéken termesztettből sütök, mert én egyedül képtelen voltam folytatni a termelést. A kemencét elneveztem apusnak, és hetente egyszer sütök benne.
– És a kenyeret megosztod…
– Igen, elsősorban a családdal, de van néhány olyan barátom is, akikkel cserélünk, például tejtermékre vagy másra váltom, de soha nem számolom, hogy mit adtam, mit kapok…
A tönkölyt annyira megszerettem, hogy mézespogácsát is készítek néha belőle. Terápia is egyben, amikor a barátnőmmel kandargatjuk a vonalakat, és beszélgetünk.
– Miként társult a sütéshez a bábozás?
– Már sütöttem, amikor a férjem úgy döntött, hogy elmegy tőlünk és új családot alapít. Valamit ismét kezdenem kellett. Egy évre visszatértem az újságíráshoz, főként olvasószerkesztőként, mert kellett a munkahely, de nem szerettem. És akkor jött a bábszínházosdi. Húgom, aki színésznő, szabadidejében a kolléganőjével alapított egy egyesületet, és aranyos kis előadásokat készítettek a HalVirág Bábszínház keretében. Nekik bővíteniük kellett, és én kipróbáltam. Már négy éve, hogy bábozunk, mi készítjük a bábukat, édesanyám a díszletet.
Újabban már szövegeket írok én is, népmeséket dolgozunk fel; a lányom felénekli a dalokat – családi, baráti történet ez is… Nagyon szeretem: a kenyértől is sokat kaptam, a bábszínháztól meg rengeteget. Amikor a végén odajönnek a gyerekek, és semmit nem szólnak, csak megölelnek, az annyira felemelő. Sokszor olyant látnak vagy képzelnek bele, ami a paravánon meg sem történik. A Kőlevesben például látják, hogy az öregasszonynak zsíros lesz a köténye, amikor ráömlik a leves, és szólnak, hogy azt ki kell mosni, és felajánlják, hogy meg is teszik. Táborokat is szervezünk gyermekeknek immár négy éve; az idei, a megváltozott körülmények között teljesen más. (…)
– Mibe tudott belefeledkezni ez a kicsi Gyopár annak idején?
– A fantáziálásba, a mesébe. Sokat olvastam gyerekkoromban. Kamaszként sem voltam lázadó, hanem olvastam, továbbgondoltam, írogattam, szövögettem a történeteket.
– Talán ez volt a bábos hivatás csírája?
– A Jóisten úgy egyengette mindig az utamat, hogy bár vargabetűt leírva, de csak oda kerüljek, ahol felfedezhetem magam. Ezért hálás is vagyok nagyon. Magyar–néprajzra szerettem volna felvételizni annak idején, most meg lehetőségem adódott egy magyar népmesemondó tanfolyam elvégzésére. A kirakós részei kezdenek összeállni…
– Nekem nagyon szépnek tűnik ez a mostani kombináció a sütés és a mesevilág között.
– Igen, a sütést nem hagyom ki. És persze, ahol lehet, a bábelődásban is beleszövöm egy-egy jelenetbe a tönkölycipót vagy a tönköly-mézeskalácsot. A csütörtök a sütésről szól, olyankor nincs bábszínház. A sütés erősíti a nőiességemet, ami korábban szintén valahol elsikkadt, eltörpült, és az önértékelésem is nagyon lecsökkent.
Már szerda délután kovászolok, többéves kovászom van. Dagasztani is kézzel dagasztok és soha semmit sem mérek, hanem ízlés szerint teszem a sót, vizet… Így van ez a mézeskalácsnál is: nem tudok dekázni, addig teszem a hozzávalót, amíg úgy érzem, megfelel. Olvasgattam recepteket, de nem az én világom. Érezni kell, és ízlés szerint készíteni. (…)
A teljes interjút ITT olvashatják.
(A beszélgetés nyomtatott, rövid változata a Vasárnap hetilap 2020. augusztus 10-i számában jelent meg.)
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
