Kényelmetlen téma az ujgurkérdés, "szabadságharcosaink" ezért beérik az elnyomó kommunisták verziójával

Kényelmetlen téma az ujgurkérdés, "szabadságharcosaink" ezért beérik az elnyomó kommunisták verziójával

Három éve testvéri nép volt az ujgur, ma már kisebbségi jogaik megvédéséért sem szólal fel a magyar kormány, ha ezzel Pekinget kritizálná. Magyarország nem írta alá azt a levelet, amelyet 22 nyugati állam ENSZ-nagykövete írt az Emberi Jogi Tanácsnak Kína ujgur kisebbséggel szembeni fellépése miatt, merthogy Kína a muszlim vallású kisebbség tagjait átnevelő táborokba kényszeríti – ez derült ki a Magyar Nemzet hétfői cikkéből.

Peking azt mondta, nincs itt semmi látnivaló

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem adott magyarázatot arra, miért tartotta indokoltnak, hogy a kormány ne csatlakozzon a kezdeményezéshez – amit egyébként az Egyesült Államok sem írt alá.

Az ujgurokkal kapcsolatban hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter csak annyit mondott: hogy tavasszal az EU–Kína-csúcstalálkozón lehetőség volt a kínai külügyminisztert erről a témáról is megkérdezni. „Ő pedig megadta a választ, és ezen válaszok, kérdések és konzultációk megtörténte után mi nem csatlakoztunk ehhez a levélhez” – zárta rövidre a magyar tárcavezető.

Pedig annak alapján, ami 2016-ban az Országházban volt, egészen más reakció is várható lett volna Budapesttől: akkor Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke fogadta a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés rendezvényére 27 országból érkezett százfős delegációját. (A rendezvényt Bugacon minden évben megtartják, idén augusztusban is lesz.)

Lezsák akkor azt mondta a küldötteknek, akik között ujgurok is voltak, hogy a hagyományőrzés egyedülálló formája a Kurultáj, a magyar honfoglalás előtti korhoz visszanyúló, messze az őstörténeti időkbe is visszavezető rendezvény. Ez a rokonságtudat, a kulturális testvériség, a közös kulturális hagyományok felkutatásának ünnepe.

De mi a vád Pekinggel szemben?

Bár Szijjártó szerint, ha a Kínai Kommunista Párt vezette ország hivatalos képviselői azt mondják, hogy nem igazak a vádak, akkor minden rendben van a kisebbségek körül, vannak, akikben még ezek után is marad kétség – ezért is született meg a 22 ENSZ-nagykövet levele. (Azért is levél, mert ENSZ-határozatra Kína ellenállása miatt úgysem lett volna esély.) A Vice év elején készített félórás dokumentumfilmje elég részletesen számol be arról, mi történik a türk eredetű, muszlim ujgurokkal Kína északkeleti részén, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen:

Hírdetés

A filmből kiderül, hogy a helyiek nyílt titokként kezelik az átnevelő táborok létét. Ezekben a 11 milliós ujgur kisebbség tagjai közül akár egymillióan is járhattak, hogy ideológiai átnevelést kapjanak, és Pekinghez lojális állampolgárokká váljanak. A szülők táborba zárása után az állam bentlakásos óvodákba, iskolákba viszi a gyerekeiket. Sok kínai szerint ez a modernizációt elősegítő intézkedés, ami teljesen rendben van.

Az érintett tartományban sokat kockáztat, ha valaki szóba áll külföldiekkel, a rendőrség szerint ugyanis kormányzati engedély nélkül a civilek nem beszélhetnek a sajtóval.

2017 óta Peking a közvetlen megfigyelés újabb formáját is bevetette: a Kínai Kommunista Párt egymillió tisztviselője vesz részt a programban, amely során a párttagok beköltöznek havonta öt napra egy-egy ujgur családhoz, akiknek kötelező őket befogadniuk.

A rendszer létét Peking részben nem ismeri el, részben pedig nem etnikai, hanem terrorizmusellenes intézkedésnek vallja. Ezt arra hivatkozva teszi, hogy a Szovjetunió felbomlása óta – amikor több, az ujgurokkal rokon türk nemzet önálló országot kapott – megnőtt a szeparatista mozgalmak ereje. 2009-ben súlyos zavargások is voltak a területen, amelyek a betelepített és a tartomány lakosságnak ma már csaknem felét adó kínaiak (hanok) ellen irányult. Peking nem tagadja a táborok létét, azokat azonban integrációt segítő, nem pedig csak embereket erőszakkal fogva tartó intézményeknek tartja.

Igaz, erről a táborokat megjártak vagy az eltűnt rokonaikat keresők mást mondanak.

Kövér felismerte a veszélyt

Az Országgyűlés elnöke a módszer pusztító erejéről valójában maga is beszélt a Kurultájon tavaly, szintén az ujgurok füle hallatára: „Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.”

Kövér szerint ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük. Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is.

Igaz, a házelnök erről általánosságban vagy a magyarság vonatkozásában beszélt, nem az ujgurok kapcsán, ezért inkább brüsszelezés volt, de semmiképp sem pánturáni pekingezés.

A Kínának udvaroló – bár ebben sem túl eredményes, viszont a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai hitelből, kínai áruk szállítására szánt megépítésével nagy kockázatot vállaló – Magyarország azonban nincs egyedül azzal, hogy visszafogottan kezeli Peking ügyét. Ott van például maga az ENSZ.

A Human Right Watch kifogásolta, hogy az ENSZ-főtitkár nem a világszervezet emberi jogi főbiztosát, hanem az ENSZ-főtitkár terrorellenes küzdelemért felelős helyettesét, az orosz Vlagyimir Voronkovot küldte Kínába, hogy megtekinthesse a kifogásolt táborokat. Ezzel a Human Right Watch szerint az ENSZ lényegében a kínai narratívát fogadta el, miszerint a táborok nem az emberi jogok megsértésének, az ujgurok erőszakos beolvasztásának, etnikai, kulturális tudatának felszámolásának eszközei, hanem a biztonság megteremtését és a terrorellenes küzdelmet szolgálják.

(MN – Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »