Kényelmes most Gönczékre mutogatni, de Orbánék sem akarták az igazságtételt 1991-ben

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerint Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek és az Alkotmánybíróságnak (Ab) negatív értelemben vett súlyos történelmi felelőssége, hogy az 1989–90-es rendszerváltás után nem léphetett hatályba az igazságtételi törvény.

Az erkölcsi rend helyreállításához szükséges döntés volt ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása és elfogadása – mondta az MTI tudósítása szerint Gulyás Gergely, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke is, a témában rendezett budapesti konferencián.

Az Országgyűlés 1991. november 4-én fogadta el az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények büntethetőségéről szóló, Zétényi–Takács néven is emlegetett törvényt, amely azonban nem lépett hatályba.

Hírdetés

Mint ismert, az elfogadott törvényt Göncz Árpád akkori köztársasági elnök elküldte az Ab-nek, ahol a Sólyom László vezette testület azt alkotmányellenesnek mondta ki.

Azonban nem csak az SZDSZ-es gazember, hanem a Fidesz-frakció tagjai is ellenezték az igazságtételi törvényt.

A nemmel szavazók között volt Orbán Viktor, Kövér László, Varga Mihály, Áder János, Kósa Lajos, Szájer József és Deutsch Tamás. Vagyis az ország három jelenlegi legmagasabb közjogi méltósága utasította el akkor a törvényt.

(MNO – HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »