Ként és egyéb elemeket talált az indiai holdjáró a Hold déli pólusa közelében

Ként és egyéb elemeket talált az indiai holdjáró a Hold déli pólusa közelében, miközben fagyott víz után kutat a területen – közölte az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO).

A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint a holdjáró spektroszkópos műszere alumíniumot, vasat, kalciumot, krómot, titánt, mangánt, oxigént és szilíciumot talált a Hold felszínén.

Az indiai Csandraján-3 küldetés holdjárója múlt csütörtökön tette meg első útját az égitesten, egy nappal azután, hogy a dél-ázsiai ország történelmet írt azzal, hogy űrjárműve elsőként szállt le a déli pólus közelében. A holdjáró két hétig gyűjti majd az adatokat – tette hozzá az ISRO nyilatkozata.

Az űrkutatási szervezet aláhúzta, hogy a holdjáró "minden kétséget kizáróan megerősítette a kén jelenlétét" a területen. A szerkezet célja, hogy fagyott víz jeleire bukkanjon, amely ivóvízként és üzemanyagként szolgálhatna a jövőbeli Hold-missziók során. A jármű a Hold légkörét és szeizmikus tevékenységét is tanulmányozza – magyarázta Szrídhara Paniker Szomnat, az ISRO elnöke.

Hírdetés

Hétfőn a holdjáró útvonalát újra kellett tervezni, miután túl közel került egy négy méter széles kráterhez. Az Indiai Űrkutatási Szervezet jelezte, hogy a szerkezet jelenleg biztonságban halad új útvonalán, másodpercenként tíz centiméteres sebességgel. A holdjáró sebessége azért ilyen kicsi, hogy az égitest durva felszíne minél kevesebb kárt okozzon a szerkezetben.

A Csandraján-3 misszió július 14-én indult útnak a dél-indiai Szriharikotából.

India – az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína után – a negyedik ország, amely leszállóegységgel landolt a Hold felszínén.

Az újdelhi kormány azt tervezi, hogy jövőre asztronautát küld a Nemzetközi Űrállomásra, 2024 végén pedig az ország területéről induló indiai rakétán indiai űrhajóst juttat a világűrbe.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »