Kémkedésért letöltendő fegyházra ítélték a Jobbik volt EP-képviselőjét – jogerős

Kémkedésért letöltendő fegyházra ítélték a Jobbik volt EP-képviselőjét – jogerős

Kovács Béla mégis csak kémkedett – ezt mondta ki a harmadfokon eljáró Kúria, ahol öt év letöltendő fegyházbüntetéssel sújtották távollétében a Jobbik volt EP-képviselőjét. Amennyiben részt vett volna a tárgyláson, le is tartóztatták volna az egykori politikust. De ő Moszkvában van.

Kimondta a Kúria, hogy Kovács Béla, a Jobbik egykori Európai parlamenti képviselője kémkedett, ezért, valamint költségvetési csalás és magánokirat hamisítása miatt öt év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – írja a magyarnemzet.hu.

Mint olvasható, Kovács Béla távolról, Moszkvából követte a kémkedési ügy végkifejletét. Korábban azt mondta a lapnak, nem biztos, hogy munkahelyéről elengedik a Kúriára, pedig szeretne ott lenni a tárgyaláson, hogy bebizonyíthassa, nem kém. Végül nem érkezett Budapestre, így távollétében mondták ki a jogerős ítéletet. Eszerint a büntetése kétharmadának letöltése után helyezhető csak szabadlábra. Az azonban

szinte borítékolható, hogy Kovács Béla nem fog bevonulni a fegyházba, így várhatóan majd nemzetközi körözést kell kiadni ellene

– jegyzik meg.

A lap mások mellett azt írja, hogy a vádirat – és vélhetően az ítéleti tényállás – szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Kovács Béla egyébként a 2000-es évek közepén tűnt fel a pártban, amelyet anyagilag is támogatott, valamint ő felelt azért, hogy az eredetileg oroszellenes Jobbik külpolitikai irányvonala megváltozott, s nyitott Moszkva felé.

Hírdetés

A vádirat szerint Kovács Béla operatív feladata volt az is, hogy olyan politikai csoportosulást hozzon létre az EU-ban, amelynek célja az unió politikájának gyengítése Oroszország hatalmi érdekeinek megfelelően.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »