„Keményen tárgyaltunk”: nincs ársapka a csővezetékes kőolajszállításon

Magyarország keményen tárgyalt és elérte, hogy az olajársapka ne vonatkozzon a csővezetékes kőolajszállításra, valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem és a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden este a Facebook-oldalán, miután véget ért Brüsszelben az állandó képviselők tanácsának ülése.

Hírdetés

A külügyminiszter ismertetése szerint az ülésen ismételten a szankciók voltak napirenden. Ahogy már sokszor elmondtuk, a magyar kormány ezúttal sem támogatott olyan szankciós intézkedéseket, melyek kárt okoztak volna Magyarországnak, a magyar embereknek – hangsúlyozta.
    K
Keményen tárgyaltunk és elértük, hogy az olajársapka nem vonatkozik a csővezetékes kőolajszállításra (mi így vesszük az energiabiztonságunkhoz nélkülözhetetlen kőolajat), valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem.
   
„Elértük, hogy a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia, így ezek a szankciók nem vonatkoznak az új paksi atomerőmű építésére sem. Mint ahogyan nem került a szankciós listára egyetlen olyan intézmény sem, amely a nukleáris kutatás-fejlesztési együttműködés szempontjából fontos lenne” – írta a miniszter.
   
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar energiaellátás biztonságát fenyegető, a magyar embereknek kárt okozó szankciós intézkedéseket tehát ismételten sikerült megakadályozni. A magyar nemzeti érdekekért a jövőben is ugyanígy ki fogunk állni – jelentette ki a külügyminiszter.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »