Keményen odaszólt Lukasenko Putyinnak

Keményen odaszólt Lukasenko Putyinnak

A nemzetközi közösség sosem hagyná, hogy Oroszország csak úgy megsértse Fehéroroszország területi egységét – jelentette ki Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök a Echo moszkvai rádiónak adott interjújában. A múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnök és Lukasenko a két ország unióban való egyesüléséről tárgyalt.

„Ha Oroszország megsértené [Fehéroroszország] területi egységét, tudjuk, hogyan reagálna erre a nemzetközi közösség. Elszánnák magukat a háborúra. A Nyugat és a NATO ezt már nem tolerálná, mert önmagukat éreznék fenyegetve. És részben igazuk is lenne”

mondta Európa utolsó diktatórikus rendszerének feje. Hozzátette, hogy szerinte Oroszország már sosem lesz Birodalom, mert „nincsenek meg hozzá a forrásai”.

Hírdetés

„Oroszország lépésről lépésre mindent elvesztett. Mindent. És ennek egyetlen oka van, mégpedig maga Oroszország”

vágta oda a műsorvezetőnek Lukasenko. Emlékeztetett, hogy az utóbbi években Orsozország folyamatosan növeli az energiahordozók árát, miközben Fehéroroszország több terméket vásárol az oroszoktól, mint amit elad nekik – vagyis Moszkva számára előnyös a két ország kereskedelmi mérlege.

CTK, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »