Keményebben odacsap az EU a Földközi-tengeren

Október 7-én életbe lép a földközi-tengeri emberkereskedelemmel szemben fellépő EuNavforMed katonai művelet második szakasza, amelyben felkutatják és el is kobozhatják az emberkereskedők hajóit – jelentette be Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Rómában csütörtökön.

A műveletnek ezt a fázisát Sofiának keresztelik el arról a kislányról, aki a migránsok mentésében is részt vevő egyik katonai hajón született a nyáron.

„Legyen ez a név a remény jele!” – fogalmazott Federica Mogherini az EuNavforMed római székhelyű parancsnokságán.

Lefoglalhatják az emberkereskedők hajóit

Hírdetés

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta, hogy a művelet új fázisában részt vevő hadihajók megközelíthetik, feltartóztathatják, átkutathatják és le is foglalhatják az emberkereskedők hajóit és más eszközeit.

Mint mondta, az utóbbi hónapokban az emberkereskedő-szervezetek húsz hajóját azonosították és megfigyelés alatt tartották – ezekből 17 Líbiából, 3 pedig Egyiptomból kelt útra –, de nem tartóztathatták fel őket, mivel eddig a műveletben részt vevő egységeknek erre nem volt felhatalmazásuk. „A második szakaszban ez lehetséges lesz” – szögezte le Mogherini.

Hozzátette, hogy a katonai művelet nem a migránsok elriasztását szolgálja. Federica Mogherini megjegyezte, hogy az Európa felé tartó számos migrációs útvonal között a Földközi-tengeren veszítik a legtöbben életüket.

Az EuNavforMed katonai művelet júliustól tartó első szakaszának a feladata az emberkereskedő- és embercsempész-hálózat megfigyelése és felmérése volt. A művelet parancsnoka Ennio Credendino olasz ellentengernagy.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »