Kemény téli szezon

Kemény téli szezon

Kemény tél vár a turizmusra, a koronavírus-válságból többé-kevésbé magához térő szektor most az elszabadult energiaárak miatt néz szembe sosem látott kihívásokkal.

Egyes szereplők megpróbálnak túlélni, racionalizálni, míg mások a bezárás mellett döntöttek. Nem véletlen, Magyarországon sok esetben az eddigi 200–300 millió forintos éves rezsiszámla a következő időszakban 1,2-1,5 milliárd forintra is nőhet. Ezt pedig képtelenség kigazdálkodni.

Egyre többet lehet olvasni arról – elsősorban az olvasóink körében méltán népszerű Magyarországról, de más országokból is –, hogy egy-egy szálloda, wellness, fürdő átáll a szezonális működésre, ami azt jelenti, hogy bezár a téli hónapokra, hogy tavasszal – amikor a rezsiszámlát már csak mérsékelten terheli a fűtés költsége – újra kinyissanak. Ez a megoldás tűnik a legracionálisabbnak, hiszen a hét-tízszeresére emelkedett fűtési és áramkiadások biztos csődbe juttatnának sok fürdőt, szállodát. Talán a koronavírus-járvány okozta nehézségeknél is nagyobb a baj, most kellene igazán az állami segítség.

Vannak hotelek, amelyek most a kreatív megoldásokban látják a kiutat, extra bevételeket szednének a vendégektől, csökkentik a wellnessrészleg kapacitását, mindenhol spórolnak. Ez azonban fordítva is elsülhet, hiszen, ha a vendég úgy érzi, nem azt kapta, amit várt, legközelebb nem megy oda, még akkor sem, ha addig többször fordult meg az adott szállodában, fürdőben.

Hírdetés

A hirdetésekben már felbukkannak az ötletek, felárat kell fizetni a szaunarészleg-használatért (ez sok szlovákiai wellnesshotelben így volt eddig is), de olyanról is hallani, hogy ha valaki szeretné használni a hűtőt, azért is extra összeget kérnek, a pénzszerzési praktikák tárháza kifogyhatatlan. Lehet, visszajön a korábbi rendszer, amikor az internetért is extra díjat kellett fizetni, nyáron a klímahasználat lehet fizetős, megjelenhet a takarítási felár is. Mindemellett a szaunarészlegen csökkentik a kapacitást, az étteremben sem lesz olyan gazdag a választék, mint korábban, minimalizálják a veszteségeket. Árat emelni ebben az időszakban pedig csak mértékkel lehet, hiszen az utazás, a luxus iránt érdeklődők is hasonló gondokkal küzdenek, a családi kasszát is megterheli a megemelkedett rezsiszámla, a vágtató infláció, és ilyenkor a spórolás jegyében a család könnyen lemond az üdülésről.

Persze, vannak hotelek, amelyek pont ebben látják a lehetőséget, hiszen a sok bezárt szálloda csökkenti a kapacitást, így nagyobb eséllyel működhet egész télen teltházzal a hotel, így akár minimalizálhatók is a veszteségek – komolyabb szolgáltatás- és szín-vonalcsökkentés nélkül –, vagy szerencsés esetben akár nullára is kihozható a téli szezon. Mert most nyereségre senki sem számíthat.

Optimista forgatókönyv szerint a mostani, szezonális működés „csak” az idei téli szezont érinti, jövőre már rendeződhet a helyzet – vagy azért, mert csökkennek, mérséklődnek az energiaárak, és/vagy azért, mert addigra már a most beszerzett napkollektorok, szigetelések, alternatív lehetőségek meghozzák a várt energiaspórolást.

Bár borús az előrejelzés, azért mindenki megnyugodhat: aki téli wellnessre készül, lesz miből választani, a nagy, népszerű hotelek továbbra is várják a vendégeket. Idén télen minden eddiginél jobban esik majd a fürdők melegsége, az izzadás a szaunában, a kényeztetés. S ahogy a koronavírus-járvány után is sokan temették a szakmát, a nyári, minden korábbinál nagyobb forgalom (a brutális árak ellenére is) bebizonyította: a turizmus túlél, hiszen az ilyen utazások, wellnesskirándulások jelentik az egyik legnagyobb örömöt a legtöbb ember számára. Kerül, amibe kerül…


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »